Jelenlegi hely

Anna és Ernő

Beküldő lakhelye: 

Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Hogy léteznek, vannak.
Családunkban több meddő rokonom van, féltem, hátha én is az leszek. Aztán könnyen megfogant két gyermekem, meg is születtek, ám válásom során elveszítettem velük a kapcsolatot.
A fél életem odaadtam volna újra gyerekért. A másik felét meg nekik.
És Isten, a Sors, ki hogy hívja - adott újra kettőt. Egy barna lányt, és egy szőke fiút. Mint a mesékben.
Elönt a boldogság, ha rájuk nézek, mert ANYA lehetek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Ezt régebb óta tapasztalom. Óvodában jeleztem is az óvónéninek, lányom milyen keveset mesél a benti eseményekről, illetve az érzelmeiről. Próbáltam másképp kérdezni, illetve mesélni a saját érzéseimről, gondolataimról. Az is megfordult a fejemben: eléggé figyelek é rá?

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Még kicsik a gyermekeim, de életük most alapozódik meg. Ennek része a velem és környezetükhöz való jelenlegi ill. jövőbeli kapcsolatuk. Fontos számomra a megfelelő kommunikáció elsajátítása, de még fontosabb, hogy ezt a tudást, szemléletet beléjük plántáljam. Legyen övéké a termés...

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére