Jelenlegi hely

Szülünk, születünk…

Női létünk kitüntetett történése a szülés, gyermekként a születés. Évtizedek, évszázadok során óriási változások zajlottak a szülészeti ellátásban. Míg ükanyáink idejében szülni és születni akár életveszélyes is lehetett, addigra napjainkra biztonságot hoztak a  tudomány és technika vívmányai, amik mérhetővé és  kiszámíthatóvá tették a világra jövetel csodáját.

A kiszámíthatóságnak azonban ára van….

Testünk működése elválaszthatatlan lelkünk, szellemünk történéseitől. A női lélek, a női test csupa lüktető változás, egymásba fonódó ritmus- gondoljunk pl. a menstruációra és az azt körülölelő testi és érzelmi hullámzásokra.

Szexualitásunk legalább annyira sokszínű, mint személyiségünk - nincs két olyan nő, aki a szexuális aktus során előre meghatározott mozdulatokkal, légzési ritmussal, gondolati képekkel és érzelmekkel azonos élményt tudna átélni. Az előre tervezettség alapjaiban csorbítja meg a felszabadult örömre való képességet. Márpedig a szülés alapja is szexuális energia - miért működnénk másként akkor, amikor életet adunk, mint amikor megfogan bennünk az élet?

Ha a szexuális együttlét során számít az, hogy ki van Velünk, hogyan szól hozzánk, hogyan érint meg, támaszt-e elvárásokat vagy a mi testünk jelzéseire reagál, azaz testünk, lelkünk közös kommunikációjából születik az élmény és nem kiszolgálunk testünkkel egy előre meghatározott elvárást (utóbbi a bántalmazás, ami traumatizál), akkor ennek igaznak kell lennie a szexuális erő másik megnyilvánulásakor is - amikor szülünk.

A kiszámíthatóság, mérhetőség, tervezhetőség a férfiúi lét alapmotívumai, amik sok területen fejlődést, gyarapodást eredményeznek, de ha nem a megfelelő életterületen használjuk őket, blokkolhatnak, rombolhatnak.

A szülés képessége a női nemnek adatott meg, nem véletlenül - hisz hullámzó, lüktető, nemes női energia az alapja.

A születés is egyéni, hisz aki a pocakban lakik, éppúgy érez, észlel, éppúgy személyiség, individuum, mint az, aki láthatóvá lesz az édesanyja testén kívül. Születése jellegében felfedezhetők személyiségvonásai, ha engedjük ezeket megnyilvánulni és nem akarjuk uniformizálni a születés ritmusát, tempóját.

A szülésben a szülő nő teljes személyiségével vesz részt, nem választható le róla a múltja, a tapasztalatai, átélt örömei és traumái. Egészséges információkkal, szülés előtti és alatti pszichés támogatással, a vajúdás során alkalmazott természetes fájdalomcsillapító módszerekkel, az egyéni ritmus és jelleg tiszteletével tehetünk azért, hogy a szülő nő átélje és ne kibírja azt a csodát, amire maga a női lét predesztinál.

 

A cikksorozat további részeit itt találod:

A nagy kaland kezdete, avagy mesél a bába

Szülés - Élmény vagy trauma?

Szülés fájdalom és gyógyszerek nélkül - lehetséges?

Szexszülünk

Mikorra vagy kiírva? Fontosabb, mint gondolnád!

"Ti még mindig egyben vagytok?!"

Kell-e nekünk Down-szűrés?

Terheléses vércukor, NST - Tudod, mit jelentenek?

Segítség, faros a babám!

 

 

Szerző: Bóni Tünde - független bába

Kedves Imamit olvasó anyák, apák, gyermeket váró párok!

Egy cikksorozatot indítok csak itt, amiben végigvesszük a baba foganásától az élete első hónapjaiig zajló változásokat. Olyan szempontokat szeretnék fókuszba helyezni, amiről keveset, vagy nem hallottatok. Ha kérdésetek, ötletetek merül fel, kérjek írjatok az info@bonitunde.hu -ra, hogy a következő írásaimban reagálhassak a bennetek felmerült témákra - így valóban Nektek, Rólatok szólhatnak a cikkeim.

Szeretettel várom a gondolataitokat, kérdéseiteket.

 

http://bonitunde.hu

Facebook: @szulunkszuletunk

Győri bábák: www.babafogado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére