Jelenlegi hely

Az anya étrendje összefügghet a baba szívproblémáinak kockázatával

A várandós anya étrendje összefügghet azzal, mekkora lesz a baba veleszületett szívproblémáinak kockázata - derült ki egy nagy létszámú amerikai vizsgálatból.

A kutatók úgy vélik, hogy aki egészségesen táplálkozik a terhesség előtt és alatt, csökkentheti a gyermek szívbetegségeinek kockázatát. Az egészséges étrend alatt a sok friss halban, gyümölcsben, diófélében és zöldségben gazdag étkezést értették.

A terhes és a fogamzásra készülő nőknek étrend-kiegészítők szedését szokták tanácsolni: folsavat egyes születési rendellenességek, többek között a nyitott gerinc megelőzésére, az egészséges csontok és fogak fejlődéséért D-vitamint.

Egészséges étel

Az Archives of Diseases in Childhood Fetal & Neonatal Edition című szaklapban közölt kutatásban a mintegy 19 ezer résztvevő egyik felének szívproblémával, a másik felének egészséges szívvel született a babája - ismertette a BBC hírportálja.

Amikor a kutatók összehasonlították a két csoport táplálkozását, azt találták, minél egészségesebben étkezett az anya, annál alacsonyabb volt a baba egyes veleszületett szívrendellenességeinek kockázata. Az előny akkor is megmaradt, ha figyelembe vettek más tényezőket is, többek között azt, hogy szedett-e folsavat vagy dohányzott-e az anya a várandósság alatt.

Az enyhébb szívproblémákat nem kell kezelni, maguktól gyógyulhatnak és esetleg nem okoznak később gondot. Más rendellenességek komolyabbak, egyesek halálosak lehetnek. A legtöbb esetben a korai magzatfejlődés idején siklik félre valami. Egyes szívbetegségek hibás gének vagy kromoszómák számlájára írhatók, gyakran azonban nem tudni, mi állhat a rendellenes szívfejlődés hátterében - közölte a Brit Szívalapítvány (BHF).

Victoria Taylor, a BHF vezető dietetikusa szerint a várandósság előtti, alatti és utáni egészséges táplálkozás előnyös az anya és a baba számára is, és a tanulmány arra is rámutatott, hogy nem pusztán az egyes tápanyagokat, hanem a teljes étrendet kell figyelembe venni.

 

Forrás: MTI

Az eredeti, angol nyelvű cikk itt olvasható!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére