Jelenlegi hely

MiniBrake – forradalmi találmány gyermekeink biztonságáért

Minden szülő rémálma, hogy az amúgy szófogadó kicsi kincse egy napon majd nem lát, nem hall, és biciklijével elfelejt megállni a piros lámpánál, áthajt a forgalmas útkereszteződésen vagy figyelmen kívül hagy egy tolató autót. Fellélegezhetünk: mostantól mindez megelőzhető!

Ki ne látott volna már a járdán futóbiciklivel őrülten száguldozó kétévest? Őket sem könnyű utolérni, lassan pedig nem szeretnek haladni… A nagyobbak két keréken közlekednek: 4-5 évesen a gyermekek már elég ügyesek az egyensúlyozáshoz, élvezik a tekerést, de figyelmüket még leköti a mozgás, veszélyérzetük csekély. Előfordulhat az is, hogy bár észlelik a veszélyt, de nem képesek eléggé gyorsan reagálni, fékezni vagy megállni. Nekünk, szülőknek adatott a feladat: megóvni gyermekeinket a közlekedési balesetektől!

Ebben nyújt segítséget egy korszakalkotó magyar találmány, a MiniBrake. A magyar egyetemisták által kifejlesztett eszköz tulajdonképpen egy távirányítású fék, mellyel a gyermek biciklije egy gombnyomással megállítható. Zsenialitása abban rejlik, hogy míg a bukósisak és a védőfelszerelések a komolyabb sérüléseket hivatottak elkerülni, addig a távfék magát a balesetet előzi meg.

 

 

A szülőben persze felmerül a kérdés: mi van, ha lemerül az elem, a gyerek pocsolyába hajt és beázik a szerkezet, vagy épp a váratlan fékezéstől esik hatalmasat. Kijelenthetjük, hogy a mérnökök alapos munkát végeztek! A MiniBrake a hátsó kereket fékezi úgy, hogy nem blokkolja, csak nyomást gyakorol rá és ezáltal lassítja azt. A fejlesztés alatt folyamatosan végzett tesztelés során számos család tapasztalata bizonyította, hogy a megállás így gyors (körülbelül fél méteren belül bekövetkezik), de biztonságos. A fékezés feloldása sem bonyolult: egy újabb gombnyomás a távirányítón, és a gyerkőc már gurulhat is tovább.

A MiniBrake a legtöbb gyermekbiciklire könnyedén felszerelhető, 2-5 éves korig, illetve 35 kg-os súlyhatárig alkalmazható. Por- és cseppálló: nyugodtan használható sáros erdei ösvényen vagy poros földúton is. A szerkezet minden egyes bekapcsoláskor rendszerellenőrzést végez, a működőképes állapotról pedig beépített LED jelző tájékoztatja a szülőt. Ha a fék és a távirányító közötti kapcsolat megszakad, az elem lemerül vagy a gyermek 50 méternél távolabb kerül a szülőtől, a MiniBrake azonnal megállítja a bicajt.

Az eszköz beépített „fekete dobozt” is tartalmaz, mely minden fékezést feljegyez és rögzít. Megállás után magától kikapcsol, nem kell tehát attól tartani, hogy az elemek túl gyorsan lemerülnek. Ha ez mégis bekövetkezik, ráadásul épp menet közben, a fék manuálisan is kikapcsolható, így tovább haladhatunk addig is, amíg az elemcsere meg nem történik.

2012 nyarán három egyetemista fiatalember fejéből pattant ki a távfék gondolata, amikor azt látták, hogy a parkban az anyukák nem győznek futni szédületes tempót diktáló csemetéik után. Naponta több száz olyan baleset történik világszerte, amelyben kerékpáros gyermek az érintett, kézenfekvő volt tehát egy olyan megoldással előrukkolni, mely a távolból is képes - akár a gyermek akarata ellenére - megállítani a biciklit.

Az ötlet egyszerűnek tűnik, ám kivitelezése annál komolyabb feladat: a fiúk végeztek piackutatást, termékkutatást, végül megalkották a MiniBrake 1.0-t, a kezdeti verziót. Az ötletre már ekkor felfigyelt a szakma: versenyt nyertek vele és kijutottak New Yorkba is, hogy a Wall Streeten mutassák be találmányukat a világ ötven leginnovatívabb vállalkozása között.

2013-ban egy cégtől hárommillió forintot kaptak, majd októberben uniós forrásokon keresztül további 40 millióhoz jutottak. Két év fejlesztés, három prototípus és rengeteg tesztelés után a termék gyártásra kész, az indiegogo.com oldalon már előrendelhető. Az Indiegogo.com oldal olyan fejlesztőknek, feltalálóknak nyújt segítséget, akiknek a terméke már gyártásra kész, de a termelés beindításához szükséges anyagi fedezetet még elő kell teremteniük. A felület angol nyelvű, de ez ne tartson vissza: részletes, magyar nyelvű útmutatót találsz a rendeléshez ide kattintva! A három frissdiplomás feltaláló: Szirtes Marcell, Bognár Dániel és Szesztay Péter mellett további 15 ember dolgozik a gyártósor kialakításán, hogy megkezdődhessen a szériagyártás.

 

A MiniBrake ide kattintva máris előrendelhető!

Bővebb információ: minibrake.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Képregény, táblakép, futás... a közös pont: a Himnusz

Képregény, táblakép, futás, ismeretlen szerelmes ... a Himnusz és Kölcsey titkai

Gondolnád, hogy január 22-én ünnepeljük a Himnusz születésnapját? És azt tudtad, hogy képregény is készült belőle? Vagy azt, hogy Kölcsey nem is tartotta jó versnek?
23 mondat, amit ne mondj annak, aki bajban van

23 mondat, amit ne mondj annak, aki bajban van

Te is tudsz ilyen „jó szándékú”, de romboló mondatokat? Nekem a „kedvenceim” az „Engedd el!” a „Másoknak sokkal nehezebb” és a „Tudom, mit érzel”. Ilyenkor szívesen visszakérdeznék: Tényleg tudod?! Szerintem fogalmad sincs…
Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Pályázat típusa: fotó- és videó pályázatBeküldési határidő: 2022. március 30.
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Pályázat típusa: sci-fi novellák írásaBeküldési határidő: 2022. március 31.Korcsoport: 3-12. osztályos gyerekek
Ugrás az oldal tetejére