Jelenlegi hely

Kávégépeket teszteltünk, megdőlt egy tévhit

A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is utánajárt, hogy melyik kávéfőző hozza ki a legtöbbet a kávészemekből. Rengeteg kávéfőző termék van manapság a boltokban, ezért nem egyszerű eldönteni, melyik lesz számunkra a legmegfelelőbb. A friss terméktesztből objektíven – a csábító marketingüzeneteken túl – tájékozódhatunk arról, hogy melyik gépnek mi az erőssége, vagy éppen a gyengesége.

A kávét mindenki máshogy szereti, azonban az összes variáció alapja egy jó eszpresszó. A teszt során 138 kávéfőzőt teszteltek laboratóriumban, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. Manuális - vagyis őrölt kávéval működő -, automata – vagyis beépített darálóval rendelkező – és kapszulás gépeket is vizsgáltak a következő szempontok szerint:

Eszpresszó érzékszervi vizsgálata

A lefőzött kávé élvezeti értékét 10 szakember vizsgálta vakteszt keretein belül. Értékelték a krémszín intenzitását és megjelenését, az aromát, a pörkölés intenzitását, keserűséget, savasságot, fanyarságot, íz-egyensúlyt és a kávé állagát is. 

Működés

Megmérték, hogy az egyes gépek milyen gyorsan készítenek el egy-egy adag kávét, illetve, hogy annak megfelelő-e a hőmérséklete. A termékek tejhabosító funkcióját is tesztelték. Némely készülékek két csésze kávét egyszerre is le tudnak főzni. Ezek esetében ezt is kipróbálták, és mindkét presszó kávét vizsgálták egymáshoz képest is.

Használhatóság

Mivel egy kávéfőzőt a legtöbben napi szinten használnak, fontos, hogy mennyire jól illeszkedik a kezelése a napi rutinba. Éppen ezért utánajártak annak is, melyiknek mennyire felhasználóbarát a használati utasítása, milyen könnyen lehet vele elkészíteni egy kávét tejhabbal, illetve tejhab nélkül, mennyire zajosak, vagy hogy mennyire könnyen tisztíthatóak, vízkőmentesíthetőek. 

Energiahatékonyság

Ezekből a mérésekből kiderült, hogy a készülékek mennyi energiát használnak az üzemkész állapot eléréséhez, az első és második csésze kávé elkészítéséhez, illetve készenléti állapotban.

Mit mutatnak a teszteredmények?

A tesztelt termékek átlagára 20.000 Ft és 947.000 Ft között mozog. Ezek közül a legdrágább a Sage Oracle Touch automata modell, mely összesítésben 69 százalékos eredményt ért el, a legolcsóbb pedig egy Bosch kapszulás termék, aminél ez az érték 75 százalék. Gyorsan kiszámoltuk, hogy másnak már ne kelljen, hogy a kettő közötti különbség 927.000 Ft. Egy pofás kis használt autó ára. Szóval, ha csak egy jó eszpresszóra vágyunk minden reggel, felesleges azt gondolnunk, hogy mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Elérhető áron találhatunk az üzletekben a csúcskategóriás gépeknél is jobb eszpresszót készítő készülékeket. Persze elvitathatatlan, hogy a többszázezres gépek számos extra funkcióval kényeztethetnek minket és nagyon dizájnos a kivitelezésük. Viszont jobb minőségű eszpresszóra ne számítsunk mindenképpen. Sőt. 

Csak, hogy az említett Sage márkánál maradjunk, ezek közül is az őrölt kávéval működő modelleknél: a Sage the Bambino (átlagára a tesztelés idején 132.000 Ft) terméke 4,1 pontot kapott az eszpresszójára, míg a Sage Bambino Plus (átlagára a tesztelés idején 196.000 Ft) 2,6-ot a maximálisan elérhető 5-ből. Mint annyiszor, most is rámutattak a teszteredmények, hogy egy márkán belül is nagyok lehetnek a különbségek, s még csak nem is a drágább a jobb. Vizuális típusok meggyőződhetnek erről az alábbi grafikonon:

Manapság a háztartási eszközök energiafogyasztására talán a szokásosnál is több figyelmet érdemes fordítani. S mivel a kávéfőzőt napi szinten többször is használjuk, ez is megdobhatja a havi számlánkat, ha egy energiapazarlóbb darabot sikerül beszereznünk. A tesztelt termékek között nagy a szórás. Akadnak kifejezetten energiazabáló gépek, például több Krups termék is ilyen. De róluk sem mondható ez el egyöntetűen, hiszen például a Krups EA872B Intuition Preference átlagon felüli, értékelhető eredményt ért el ez ügyben.

A Tudatos Vásárlók terméktesztjében külön-külön szűrhetünk minden vizsgált szempontra, s részletesen tájékozódhatunk egy-egy termék specifikációjáról is, hogy ne marketingüzenetek, hanem valós teljesítmény alapján tudjuk kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb kávéfőzőt.

A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető ITT:

MIÉRT FIZETŐS AZ EREDMÉNY? 

Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A Tudatos Vásárlók tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére