Jelenlegi hely

Idén is lesz verklifesztivál Keszthelyen

Csaknem félszáz kíntornás és zenegépe érkezik a hétvégén Keszthelyre, ahol a Fő téren és a sétálóutcában harmadszor rendeznek nemzetközi verklifesztivált.

A Keszthelyi Turisztikai Egyesület, a Keszthely Térségi Vállalkozói Klub, valamint a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének közös rendezvényén idén csaknem 50 verklis és több mint 40 hangszer látható és hallható, köztük doboznyi és termetes szekrényméretű zenegép. A szombati és vasárnapi programok helyszíne ezúttal is a Fő tér és a sétálóutca, ahol több helyen játszanak majd a kíntornások ritka zeneszerszámaikon - mondta el az MTI-nek csütörtökön Bubla Zoltán, a Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke.

Emlékeztetett arra is, hogy a fesztivál kezdeményezője a svájci, de néhány éve már Gyenesdiáson élő Hansjörg Surber, aki Keszthelyen jó pár éve zeneautomata- és fonográfmúzeumot is működtet. A magyarok mellett többségében német, osztrák, svájci és francia verklisek jelezték részvételüket, de idén Szlovéniából is jelentkezett egy kíntornás. A mechanikus zenegépeken kívül helyi és környékbeli néptáncosok, továbbá a Váci Szimfonikus Zenekar fellépése is színesíti a kétnapos rendezvényt, amelyhez helyi termékek vására is kapcsolódik - tette hozzá Bubla Zoltán.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére