Jelenlegi hely

Gyógy- és fűszernövény napok Zalaszentlászlón

Gyógy- és fűszernövény napok kezdődnek július 10-én Zalaszentlászlón, a faluházban. Pénteken a szántóföldi biogazdálkodásról tartanak konzultációs szakmai napot, szombaton és vasárnap pedig gyógynövénytúrát szerveznek, tematikus kiállításokon mutatják be a térségben fellelhető gyógy- és fűszernövények jótékony hatását.

A szakmai konzultációs napon Ács Sándorné és Bolye Ferenc, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola vezetői tartanak előadást. A nemzetközileg elismert agrárszakemberek több mint két évtizeden át 450 hektárt meghaladó területen folytattak XXI. századi módszerekkel nyereséges biogazdálkodást. A  biogazdálkodás teljes gyakorlatát bemutatják a vetésforgók összeállításától kezdve a talajművelésen és a betakarításon át egészen az értékesítésig - mondta el Bakos Péter, a rendezvény szervezője az MTI-nek.

A pénteki szakmai napra a környékbeli gazdák kaptak meghívást, a programsorozat szombaton és vasárnap gyógy- és fűszernapokkal folytatódik. A szervezők célja, hogy minél szélesebb körben megismertessék az emberekkel a környéken termő gyógy- és fűszernövényeket. Az átadott tudásanyaggal abban szeretnének segíteni, hogy felismerjék és megtalálják a természetben a gyógy- és fűszernövényeket, a gyűjtésükhöz, felhasználásukhoz pedig hasznos, napi gyakorlatban alkalmazható ötleteket, tanácsokat adnak.

Zalaszentlászló a "gyógynövények völgye", a környező erdőkben, mezőkön vadon termő növények nagy részének jótékony hatása van. Egyre nagyobb az igény a népi gyógyászatban is alkalmazott gyógynövényekre, a gasztronómiában a fűszernövények váltak közkedveltté, ugyanakkor az emberek többségének a gyógynövényismerete a "kamillánál megáll" - fogalmazott Bakos Péter.

Fatér Balázs István, a rendezvény társszervezője a programok ismertetésekor elmondta: a látogatóknak gyógynövénytúrát szerveznek,  hogy a növényeket természetes környezetükben is felfedezhessék. A faluház udvarán jurtát állítanak, ahol a cserépbe ültetett gyógy- és fűszernövényeket - többek között orbáncfüvet, körömvirágot, aranyvesszőt, mentát, levendulát, vérehulló fecskefüvet, feketenadálytövet - mutatják be. A gyógynövények mellett helyet kap az ugyancsak jótékonyhatású csalán- és fenyőpalánta és a diócsemete is - sorolta a gyógynövénytermesztő végzettséggel is rendelkező Fatér Balázs István.

A gyógy- és fűszernövényekről szakemberek, köztük Babulka Péter népi orvoslás szakértő, fitoterepauta tart előadást a zalaszentlászlói faluházban és a rendezvény vendége lesz a biogazdálkodást folytató Krisna völgyi Öko-völgy Alapítvány is.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére