Miért alakul ki ez a ragaszkodás, és miben rejlik ennek a hatalmas jelentősége?
A csecsemő születése után, az első néhány évben fantasztikusan gyors fejlődésnek indul, nem csupán fizikailag és mozgásában, hanem az észlelési és gondolkodási folyamataiban is. A csecsemő azzal a „világképpel” születik meg, hogy ő, és az a személy, aki a gondját viseli, az édesanyja, valójában egy és ugyanazon személy.
Kezdetben még nem tud különbséget tenni önmaga és a világ között. Nagyjából röpke 7 hónap múlva lesz figyelmes arra, hogy ő és anya valójában két különálló személy – viszont annak az ismerete, hogy a tárgyak, személyek akkor is léteznek, amikor nem látjuk őket, ilyenkor még nem alakult ki benne. Ha kukucs-játékot játszunk egy 7 hónapos csecsemővel, észre is vehetjük, hogy őszinte csodálkozás jelenik meg a kis arcán, mert nem érti, hová tűntünk hirtelen.
Tehát azt már érti, hogy anya egy különálló lény, de azt még nem tudja, hogy ha anya kimegy a szobából, és ezáltal kikerül a látóteréből, vajon visszajön-e. Nagyjából tíz hónapos kora körül lesz az, amikor ez a tudat, a tárgyállandósság fogalma elkezd kialakulni benne, habár az anyára vonatkozó érzelmi tárgyállandósság végleges megszilárdulása később következik be, két-három éves korban. Addig is ennek az átmeneti állapotnak gyakori vendége a szeparációs szorongás: vagyis a nyugtalanság, vagy keserves sírás, amikor anyát, a biztonságot, odabújást, megnyugtatást jelentő személyt nem látja.
Itt kerül színre a plüssmackó és társai, a takarócsücsök, a párnahuzat fontos szerepe.
Ezeket a pszichológia (a kötődéselmélet egyik legfőbb alakja, Donald Winnicott után) átmeneti tárgyaknak, vagy más néven vigasztárgyaknak nevezi. Funkciójuk pedig nem más, mint a biztonság megteremtése a kicsi számára, aki ezt a kis tárgyat bármikor magához ölelheti, amikor csak szükségét érzi: általában elalvásnál, vagy amikor nyűgös, fáradt, beteg, amikor menni kell a doktor nénihez, de akár magával hozhatja egy mesekönyv lapozgatásához is társaságnak.
Ezek a tárgyak teszik lehetővé, hogy a számára érzelmileg nehéz helyzetekkel meg tudjon birkózni. Az átmeneti tárgyak tehát a csecsemő, sőt a kisgyermek életének, fejlődésének fontos szereplői, és ezt a szerepüket általában óvodáskor végéig meg is őrzik.
Az óvodáskor során, sőt akár később is, a plüssállatok szerepe kibővül: fontos kellékei lesznek a szerepjátékoknak, a mindennapi élmények eljátszásának is, de beszélgetőtársakká is válnak egyben. Ilyenkor már kevésbé funkcionálnak átmeneti tárgyként, legalábbis otthon – de amikor számára új, idegen helyzetbe kerül a gyerkőc, még természetes, hogy nagyobb biztonságban és nyugodtabbnak érzi magát, ha vele van a kedvenc alvós állata. Például, ha kórházba kerül, vagy a nagyinál alszik egyik este, de még ha kisiskolásként táborba megy, akkor is jó szolgálatot tesznek a plüssmackók és társaik.
Általában óvodáskor végére lecsökken az átmeneti tárgyak jelentősége, de ha a gyermek még kötődne hozzá, akkor engedjük meg neki, hogy fenntartsa ezt a számára fontos kapcsolatot! Ha majd úgy érzi, hogy kevésbé van szüksége rá, magától el fogja hagyni, vagy majd csak nagyon ritkán veszi elő őket újra – például amikor tiniként először lesz szerelmi bánata… saját élmény. 
May Nikolett
pszichológus
Lelkierő elvitelre
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
