Jelenlegi hely

Rangos szakmai díjat ítéltek Dr. Geréb Ágnesnek

Az élet jó kezdete ("En god start i livet") nevű dán alapítvány rangos szakmai díjban részesítette dr. Geréb Ágnest a nő- és családközpontú természetes szülés terültén végzett munkájáért.

A díj személyes átvételének egyedüli akadálya, hogy dr. Geréb Ágnest a hatóságok közel két és fél éve házi őrizetben tartják. A házi őrizet fenntartásáról a Fővárosi Törvényszék a napokban hoz döntést.

A dán alapítvány 1989 óta díjazza azoknak a szakembereknek a munkásságát, akik a gyermeket vállaló családokat a várandósság, a szülés és a gyermek első életéve során kiemelkedő módon segítik és támogatják. Geréb Ágnes kitüntetését azzal indokolják, hogy munkája során a család és a nő szempontja mindig központi szerepet töltött be, síkra szállt amellett, hogy az apák is jelen lehessenek a szülőszobákban, és sokat küzdött azért, hogy a nők maguk választhassák meg, mikor és miként kívánnak szülni. Mindemellett nagy tudással és tapasztalattal rendelkezik a normál, élettani szülést támogató bábai gyakorlat terén. A díjátadásra 2013. júniusi 10-én Koppenhágában kerül sor.


Forrás: MTI
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére