Jelenlegi hely

Az EU legtöbb országában emelkedik a császármetszések aránya

Az Európai Unió legtöbb tagállamában folyamatosan emelkedik a császármetszés aránya, bár néhány országban a jelenség mérséklődésére is van példa.

Az Európai Unió legtöbb tagállamában folyamatosan emelkedik a császármetszés aránya, bár néhány országban a jelenség mérséklődésére is van példa - állapította meg egy átfogó kutatás, amelynek készítői felhívták a figyelmet arra, hogy további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, miért mutatkoznak jelentős eltérések.

A City University London vezetésével készült tanulmányból kiderült, hogy míg Cipruson a gyerekek 52 százaléka, Nagy-Britanniában nagyjából pedig negyede, születik császármetszéssel, addig például Svédországban 17 százalék ez az arány.

A BBC News által ismertetett kutatás - amely a BJOG című tudományos folyóiratban jelent meg - 26 európai ország adatait vizsgálta. A kutatók számos lehetséges magyarázatot felsoroltak a császármetszés növekvő arányára, beleértve "a műhibaperektől való félelmet, a pénzügyi megfontolásokat, a várandós nő kérését, és azt a felfogást, amely szerint a császármetszés biztonságos eljárás".

A tanulmány rámutatott, hogy a császármetszések számának növekedésével potenciálisan nőtt az anyák és újszülöttek egészségügyi kockázata - mint például a halvaszületés - a jövendőbeli terhességeknél.

A kutatás szerint a programozott császármetszések aránya Cipruson és Olaszországban a legmagasabb, 38,8, illetve 25 százalékos. A ráta 6,6 százalékkal Finnországban és Norvégiában, valamint 7,7 százalékkal Hollandiában a legalacsonyabb.

A sürgősségi császármetszések aránya Romániában a legmagasabb 33 százalékkal és Svédországban a legalacsonyabb 8,6 százalékkal.

Alison Macfarlane, a City University London tanára úgy vélte, meglepő, hogy ekkora különbség van az európai országok gyakorlatában. Hangsúlyozta, hogy szükség lenne az egyes országok irányelveinek összehasonlító vizsgálatára.

Gail Johnson, a brit szülésznők kollégiumának oktatási és kutatási tanácsadója szerint az országok közötti eltérés az egészségügyi szolgáltatási modellek különbségéből és a különböző populációk általános egészségügyi helyzetéből fakadhat.

"A császármetszés sürgősségi eljárás, amit akkor kell végrehajtani, ha nem lehetséges a természetes szülés. Ez nem életstílusbeli döntés, és bár biztonságos műtétről van szó, nagyobb a kockázata, mint a természetes szülésnek" - fogalmazott Johnson.

A BBC eredeti, angol nyelvű cikke itt olvasható!

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére