Jelenlegi hely

De mit tanuljon a gyerek? Sorra tűnnek el a régi szakmák és jelennek meg az újak

Felnőttként sokszor csak kapkodjuk a fejünket az egyre gyorsuló digitalizációnak az életünkre, és többek közt a munkánkra gyakorolt hatásaitól. Sorra jelennek meg új szakmák és tűnnek el régiek (ajánlom beírni a Profession keresőjébe a plc és a cipész szavakat és megnézni, hány állást ad ki rájuk). Önmagában nem érdemes keseregni ezen a tendencián, hiszen a technológiák mindig is változtak a történelem során. Tóth Ákos Károly pályaorientációs és életpálya-építési szakember írása!

A tudatos szülőket viszont joggal foglalkoztatja, hogy gyermekeik hogyan készülhetnek fel a jövő munkerőpiaci kihívásaira, milyen új trendekre lehet számítani, mik lesznek a 21. század legfontosabb készségei, kompetenciái.

A Világgazdasági Fórum előrejelzése alapján az általános iskolai tanulmányaikat 2016-ban (vagy utána) kezdő gyerekek 2/3-a olyan munkakörben fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. Az OECD szerint hazánkban a fizetett tevékenységek felét 20 éven belül gépek (algoritmusok) fogják helyettesíteni. E két adatból két nagyon fontos megállapítás is következik.   

Egyrészt, a gyermekek oktatásának tervezésekor nem szakmákban, hanem készségekben kell gondolkodnunk. Másrészt, ezen készségek közt egyszerre kell jelen lennie a gépekkel való együttműködés képességének, illetve azoknak, amikkel csak mi, emberek rendelkezünk. Ez utóbbiak közé az úgynevezett soft skillek tartoznak: kreativitás, kommunikáció, kritikai gondolkodás, másokkal való bánni tudás, érzelmi intelligencia, empátia, stb..

A fentieket úgy is lefordíthatjuk, hogy teljesen mindegy, hogy humán vagy reál beállítottságú a gyermek, erős alapszinten szinte biztosan szüksége lesz a munkája során legfőképpen matekra és informatikai ismeretekre, de ugyanennyire fontos, hogy a szociális készségei is magas szintűek legyenek (ezeket pedig a humán tudományok és művészetek tudják megalapozni). Azaz a gazdasági, műszaki, IT területeken is elengedhetetlen a kommunikáció, az együttműködési készség, illetve a segítő szakmákban (egészségügy, pedagógia, szociális szféra, pszichológus, stb.) sem szabad hadilábon állni a matekkal.

Az előzőekben felsorolt szakmacsoportok egyébként a jövőben is keresettek lesznek, kiegészíthetjük még ezeket a jogász és a különböző dizájner szakmákkal. A jó szakmunkásokra egy ideig nagy lesz még a kereslet, viszont hosszú távon csak akkor lehet jövőjük a munkaerőpiacon, ha képesek lesznek alkalmazkodni az újabb és újabb technológiai változásokhoz.

És akkor itt el is érkeztünk az egyik kulcsfogalomhoz, a rezilienciához.

Ugyanis jelenleg, és minden bizonnyal a jövőben is meghatározó lesz az új helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodásnak a képessége. Ez viszont kéz a kézben jár a tanulás képességével, amit egy egész életen át fenn kell tartanunk magunkban. Már most is megfigyelhető, hogy sok cég nem olyan munkavállalókat keres, akik rendelkeznek egy adott szakmához tartozó végzettséggel, hanem olyanokat, akik a saját képzésein, tréningjein képesek elsajátítani a munkához szükséges tudást. Tehát a cégek sokkal inkább a már meglévő – szakmáktól részben független – kompetenciákat, készségeket, és ezek közül is kiemelten a tanulásra való képességet vizsgálják egy kiválasztási folyamatban.

Ezen a ponton jogosan sóhajthat fel a szülő, hogy jó-jó, de mindezekben mégis hogyan segíthetné gyermekét?!

Nem egyszerű a válasz, az viszont biztos, hogy egy diák tud-e tanulni, illetve rendelkezik-e a 21. századi kompetenciákkal, az nem feltétlenül függ össze az iskolai eredményeivel. Mert persze, ha el kell érni egy bizonyos pontszámot a vágyott továbbtanulási helyhez, akkor nincs mese, azt meg kell próbálni elérni. Másrészt, a jövő munkái olyan képességeket, emberi hozzáállást, értékeket kívánnak meg, amik nem mindig esnek egybe az iskolai követelményekkel.

A sikeres életpálya-építés szempontjából érdemes olyan iskolákat választani a gyermeknek, ahol a megfelelő, személyre szabott reálképzés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a csoportmunkára, az együttműködés, a kritikai gondolkodás, a kreativitás, az önismeret, és a tanulás tanulásának fejlesztésére.

Ha csak kompromisszumokkal sikerül ilyen iskolát találni, akkor érdemes úgy viszonyulni az iskolai elvárásokhoz, hogy maradjon a gyermeknek ideje és kedve olyan szakkörökre, tréningekre, programokba, edzésekre, táborokba járnia (nyilván mindenkinek a saját érdeklődése szerint), ahol fejlődhetnek azok a képességei, melyek segítségével egy sikeres és boldog életet építhet fel magának.


Forrás:
https://g7.hu/kozelet/20220922/a-gyerekeink-jovojenek-ne-a-sajat-multunkat-kepzeljuk-el/
https://www.oecd.org/skills/piaac/publications/Skills_Matter_Additonal_Results_from_the_Survey_of_Adult_Skills_ENG.pdf
https://www3.weforum.org/docs/WEF_Future_of_Jobs_2020.pdf
https://www.metropolitan.hu/upload/62972a5434e437a440115eace52810492fdb4273.pdf
https://telex.hu/belfold/2023/01/30/randstad-interju-toborzo-hr-diploma-felsooktatas-felveteli-nepszeru-szakok-munkaeropiac-kereslet

Tóth Ákos Károly
pályaorientációs és
életpálya-építési szakember

www.eletpalyaepites.hu
+36 30 392 3412
info@eletpalyaepites.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére