Jelenlegi hely

A kortárs magyar dráma ünnepe: XV. DESZKA Fesztivál

A XV. DESZKA Fesztivál 10 napja igazi műfaji és városi kooperáció lesz: a Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház, az Apolló mozi előadásai mellett ingyenes szabatéri koncertekkel is várják a látogatókat.

Idén 2024. május 9–18-a között 8 helyszínen 31 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a XV. DESZKA Fesztiválon Debrecenben. A Vojtina Bábszínház GÖRDESZKA címmel csatlakozott előadásaival a fesztiválhoz, az Apolló moziban SZÉLDESZKA címmel nézhetünk kapcsolódó filmeket, míg a szabadtéri koncertek ingyenesen hallgathatóak a Dósa nádor téren.

A XV. DESZKA kortárs magyar dráma ünnepén Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas drámaíró lesz a díszvendég.

A szervezők azt szeretnék, ha minden érdeklődő eljutna az előadásokra, ezért a tizenötödik, jubileumi fesztiválon egységesítették a jegyárakat:

  • a Csokonai Nemzeti Színház négy játszóhelyén egységesen 5015 forintért lehet fesztiváljegyet vásárolni. Tisztelegve a kortárs magyar dráma ügye előtt ez az ár kedvezményesebb, mint a játszóhelyeinken az év során kínált kiemelt jegyár.
  • A Vojtina Bábszínház GÖRDESZKA előadásaira egységesen 2015 forintért lehet jegyet vásárolni;
  • Az Apolló mozi SZÉLDESZKA kapcsolódó filmjeit 1015 forintos jeggyel lehet megtekinteni;
  • a szabadtéri koncertek mindenki számára nyitottak a Dósa nádor téren.

Jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.

PROGRAMOK

FÓKUSZBAN: SZEMBENÉZÉS – IV. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

2024. május 9–10.
Teljes programja IDE KATTINTVA érhető el.

GÖRDESZKA – A XV. DESZKA FESZTIVÁL GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZEKCIÓJA

2024. május 11–18.
Teljes programja IDE KATTINTVA érhető el.

SZÉLDESZKA – KORTÁRS MAGYAR DRÁMÁK MOZGÓKÉPEN

2024. május 11–18.
Teljes programja IDE KATTINTVA érhető el. 

2024. május 11., szombat

18:00 XV. DESZKA FESZTIVÁL – megnyitó
Csokonai Teátrum

18:30 Játékszín: ADÁSHIBA
írta: Szakonyi Károly, rendezte: Bagó Bertalan
Csokonai Teátrum
https://jegymester.hu/.../csokonai-szinhaz.../12007386

21:00 Örkény István Színház: SZATURNUSZ GYŰRŰJE
írta és rendezte: Kárpáti Péter
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum.../12007387

2024. május 12., vasárnap

18:00 Kolozsvári Állami Magyar Színház: ÉDES ANNA
Kosztolányi Dezső regénye nyomán színpadra alkalmazta: Lőkös Ildikó és Szabó K. István
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum-edes.../12007388

21:00 Forte Társulat – Szkéné: APRÓ, VÉRES BALLADÁK
Ady Endre novellái nyomán színpadra alkalmazta: Földeáki Nóra és Horváth Csaba
Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum-apro.../12007389

2024. május 13., hétfő

19:00 Tamási Áron Színház: NAPRAFORGÓ
írta: Pass Andrea, rendezte: Radu Afrim
Csokonai Teátrum
https://jegymester.hu/.../csokonai-szinhaz.../12007390

2024. május 14., kedd

21:00 Radnóti Miklós Színház: LEGKÖZELEBBI EMBER
írta és rendezte: Hajdu Szabolcs
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum.../12007391

2024. május 15., szerda

17:00 József Attila Színház: SZIBÉRIAI CSÁRDÁS
írta: Tasnádi István, rendezte: Hargitai Iván
Csokonai Teátrum
https://jegymester.hu/.../csokonai-szinhaz.../12007392

20:30 FÜGE – Jurányi Ház: MILF
írta: Kovács Viktor/Kovács Dominik, rendezte: Gergye Krisztián
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum-milf.../12007393

 2024. május 16., csütörtök

18:00 Nemzeti Színház: A SÚGÓ
írta és rendezte: Berettyán Nándor
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum-a-sugo.../12007394

19:30 Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat: INTERAKTÍV
írta: Varga Lóránt, rendezte: Lendvai Zoltán
Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum.../12007395

22:00 Óbudai Társaskör: KITELEPÍTÉS
írta: Visky András, rendezte: Árkosi Árpád
Pásti utcai zsinagóga
https://jegymester.hu/.../pasti-utcai-zsinagoga.../12007410

 2024. május 17., péntek

18:00 Pécsi Nemzeti Színház: A MI UTCÁNK
Tar Sándor novellája nyomán színpadra alkalmazta és rendezte: Szabó Attila
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegy.csokonaiszinhaz.hu/.../csokonai.../12007396

20:00 Kosztolányi Dezső Színház: FÉLELEM ÉS RESZKETÉS SZABADKÁN
írta és rendezte: Kucsov Borisz
Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
https://jegymester.hu/.../csokonai-forum-felelem.../12007397

 2024. május 18., szombat

17:00 Csokonai Nemzeti Színház Debrecen: NINCSTELENEK
írta: Borbély Szilárd, rendezte: Botos Bálint
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
https://jegy.csokonaiszinhaz.hu/.../csokonai-forum...

17:00 Nézőművészeti Kft. – Szkéné – Ördögkatlan: A LÁNY, AKI HOZOTT LÉLEKBŐL DOLGOZOTT
írta: Háy János, rendezte: Szabó Máté
Vojtina Bábszínház, Színházterem
https://jegy.csokonaiszinhaz.hu/.../vojtina.../12007399

19:00 Szolnoki Szigligeti Színház: ELDORÁDÓ
írta: Bereményi Géza, rendezte: Sorin Militaru
Csokonai Teátrum
https://jegymester.hu/.../csokonai-szinhaz.../12007400

A műsorváltozás jogát fenntartják!

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Ugrás az oldal tetejére