Jelenlegi hely

Ismét megnyíltak az Erzsébet-Program üdülési pályázatai

A Kormány kezdeményezésére létrehozott szociális üdültetési rendszer, az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást 2018 év végéig használhatják fel a programmal együttműködő szálláshelyeken, előzetes szállásfoglalást követően.

A most megnyílt kiírásokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők november 25-ig pályázhatnak a www.erzsebetprogram.hu oldalon, érvényes regisztrációt követően, míg a nagycsaládosok számára december 1-jén nyílik meg a pályázati felület.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ismét megnyitja szociális üdülési pályázatait a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők és a nagycsaládosok előtt. A pályázatokra először a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők jelentkezhetnek, mától egészen november 25-ig. A nagycsaládosok december 1-30. között pályázhatnak majd. Pályázatot benyújtani a korábbi évek gyakorlata szerint kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet, érvényes regisztrációt követően. A pályázatnyertesek a támogatást előzetes szállásfoglalást követően, 2018 év végéig használhatják fel a honlapon felsorolt, az adott pályázathoz hozzárendelt szálláshelyeken.

A pályázatokon való részvétel legfontosabb feltételei ‒ a korábbiakhoz hasonlóan ‒ nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147.000.- forintos nyugdíj; a fogyatékossággal élőknél a legalább 18 éves életkor és a jogosultság igazolása; nagycsaládoknál pedig, hogy az egy főre jutó átlagjövedelem ne haladja meg a minimálbért. Minden pályázati feltétel részletesen olvasható ITT. INNEN tölthető le a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázást megelőző regisztráció során szükséges a pályázói profilba feltölteni. Fontos, hogy azok a pályázók, akik 2016-ban már létrehoztak egyéni profilt, azoknak nem kell újra regisztrálniuk, csak a korábban megadott adataikat szükséges felülvizsgálniuk. A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás határidőben történő megfizetése is.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 5 évvel ezelőtt egy újragondolt szociális üdülési programot és pályázati rendszert hívott életre családok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők pihenésének támogatására. Az Erzsébet-programban 2017 végéig várhatóan meghaladhatja majd összességében az 1 millió főt azok száma, akik a program révén jelentős kedvezménnyel juthattak üdülési, pihenési lehetőséghez. Az Erzsébet-program Európában egyedülálló szociális üdültetési modell, amellyel Magyarország a szociálturizmust tekintve Európában élen jár.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NAGYCSALÁDOSOK SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYUGDÍJAS PÁLYÁZÓK SZÁMÁRA

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT

 

forrás: erzsebetprogram.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére