Jelenlegi hely

Három napon át ünnepli idén a nőket a Mindenütt Nő sorozat

Ebben az évben országszerte 86 intézmény csatlakozott a Mindenütt Nő - "Nőnap reloaded 3.0" elnevezésű rendezvényhez, így 16 városban több mint 120 program szól a nőkről március 6. és 8. között.

Civil kezdeményezésként az Accord World Music munkatársai indították útjára a Mindenütt Nő rendezvénysorozatot 2013-ban, hogy a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állítsák a nőnap középpontjába - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A rendezvénysorozat három napja alatt idén 49 színházi előadás, 27 múzeumi és képzőművészeti program, 17 filmvetítés, 11 koncert, 11 pódiumbeszélgetés közül válogathatnak az érdeklődők.

Az Aquincumi Múzeumban a modern és római smink és frizura készítésébe avatják be a látogatókat, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban pedig Terhesség, testkép, nőgyógyászat címmel rendeznek előadást. A Kiscelli Múzeumban március 8-án Perényi Roland Rendhagyó női életutak címmel mesél Berzeviczy Gizelláról és Mágnás Elzáról, majd Simon Magdolna Női szerepek - nőművészet címmel a Női Festőiskolától a nőiséget a művészetben is újraértelmező, a második ezredfordulóig ívelő időszakot mutatja be tárlatvezetéssel egybekötött előadásában.

Számos moziban vetítenek női témájú filmeket, egyebek mellett a Liza, a rókatündért, a Swinget, a Vadont vagy a Makrancos hölgyet.

A Józsefvárosi Galéria Estek keretében március 6-án Szalóki Ági vendége Incze Adrienne pszichiáter, a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület elnöke lesz, és a programon a legősibb gyógyító művészet a tánc jótékony hatásait járják körbe.

A sorozat változatosságát mutatja, hogy az Írók boltjában a női írókról zajlik majd eszmecsere, a Pécsi Kulturális Központban a Dolgozó nők délutánján többek között smink-, egészség- és lakberendezési tanácsadással várják az érdeklődőket, a Játékszínben pedig Micsoda férfiak! Micsoda nők! címmel beszélget egymással Benedek Miklós, Makk Károly, Ungvári Tamás, Lőkös Ildikó könyvekről, filmekről, színházról, zenéről, utazásról, gasztronómiáról, nőkről és férfiakról.

A rendezvény központi gondolata, hogy új tartalommal töltse meg a nőnapot, és ráirányítsák a figyelmet a nők sokoldalúságára. A szervezők célja, hogy ezeken a napokon a koncerttermek pódiumain női előadók álljanak, a színházak színpadain női sorsokat mutassanak be, a galériákban női alkotók műveit állítsák ki, női történeteket vetítsenek a mozik, nők valljanak magukról az irodalmi esteken és női gondokról szóljanak a pódiumbeszélgetések.

A részletes műsor megtalálható a www.mindenuttno.hu honlapon.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére