Jelenlegi hely

Felolvasások, kötetbemutatók, előadások színesítik a magyar népmese napját

Felolvasásokat, kötetbemutatókat, mesékkel kapcsolatos előadásokat is tartanak országszerte és a határon túl a magyar népmese napjához kapcsolódva több mint 100 helyszínen, könyvtárakban és oktatási-, művelődési intézményekben.

Szeptember 30-án, Benedek Elek, "a nagy mesemondó" születésnapján ünnepelik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyre idén tizedik alkalommal kerül sor.

Budapesten, a Magyarság Házában vasárnap mesét mond a Népművészet Mestere-díjjal kitüntetett Sebestyén István, valamint ízelítőt mutat be legújabb rajzfilmjéből a Székely Legendárium csapata; itt lesz először látható A likas kő új változatának néhány részlete, ki lehet próbálni Tatárittyom társasjátékot, lesz színezés mogyorófa ceruzával, kirakós játék és memóriakártya-vetélkedő is.

A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum egy héten át tartó programsorozattal ünnepli a népmeséket, így a gyerekek a hét folyamán mesepedagógiai foglalkozásokon, felolvasásokon vehettek részt, szerveztek számukra kirándulást a Mesemúzeumba, szeptember 30-án pedig a Katáng együttes Az Üveghegyen túl című darabbal kedveskedik a helyszínre érkezőknek.

Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban szeptember 29. és október 3. között szintén egyhetes programsorozatot rendeznek, amelyen iskolai csoportok mesefelolvasáson, mesemondáson és fejtörő feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a a népmesék világával. Szeptember 30-án a könyvtár vendége lesz a Griff Bábszínház, amelynek társulata a Sárkányölő Krisztián című darabját mutatja be alsó tagozatosok számára.

A vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtárban szeptember 28-án délután, a népmesemondó verseny díjkiosztó ünnepségét követően Kóka Rozália, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett előadóművész Mátyás király neve napja című műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtárában pedig népmeseolvasással és a mesékhez kapcsolódó kézműves foglalkozással várják a bejelentkező óvodai és iskolai csoportokat.

A népmese napja mára már határokon átívelő mozgalommá vált. A 2014-es jubileumi, X. rendezvénysorozat központi eseményeit a Magyar Olvasástársaság szeptember 25-27-én a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön és környékén, Háromszéken tartja. A sepsiszentgyörgyi "A jó szó vidékein" mottóval megrendezett országos népmese-konferencián a népmese elméleti és gyakorlati megközelítéseiről tanácskoznak.

A gazdag programkínálatból, amelyben már az amerikai Ohio államban tengerentúli esemény is megtalálható, a www.nepmese.hu weboldal segítségével is válogathatnak az érdeklődők.

 

Forrás: MTI

Fotó: nepmese.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére