Jelenlegi hely

Elindult a csalad.hu!

Interjú Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral!

Elindult a csalad.hu! Családoknak, a családokról is lehetne a szlogenje az új portálnak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága hozott létre. De miért is van szükség egy ilyen portálra? Erről is kérdeztük Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

– Magyarország családbarát ország. 2010 óta számos olyan intézkedést hoztunk, ami a családokat támogatja, ami a családok anyagi helyzetét javítja, illetve ami a családbarát gondolkodás, családbarát kormányzás irányába mutat. Az intézkedések mellett azonban legalább olyan fontos, hogy egyrészt ismerjék ezeket az érintettek, másrészt pedig, hogy érezzék, ezek a lehetőségek könnyen hozzáférhetőek számukra. Milyen gyakran vagyunk úgy, hogy jó lenne tudni, vajon jogosultak vagyunk-e bizonyos támogatási formára, és ha igen, hogyan, mikor kell igényelni. A csalad.hu egy olyan gyűjtőoldal, ahol az olvasó választ kap ezekre a kérdésekre. Ha az oldalra látogat, aki a gyerekeivel, családjával valamilyen programra vágyik, akkor erre is talál ötleteket. A családokról, a családoknak szóló hírekről van egy folyamatosan frissülő hírfolyam az oldalon. Itt aktualitások, érdekességek jelennek meg, ezen kívül az oldalon a hasznos linkeken kívül különböző családokkal foglalkozó szervezetek is elérhetőek. Úgy gondolom, ha valaki a családokat érintő újdonságokat és lehetőségeket szeretné megtalálni, akkor a legjobb megoldás, ha a csalad.hu-ra kattint.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

– Mi van akkor, ha valaki szeretne megosztani egy jó családi programot másokkal is?

 – Az oldal egyik legfontosabb jellemzője az interaktivitás. Fontos az, hogy elmondjuk, mik a lehetőségek, de legalább annyira fontos a visszajelzések feldolgozása. Sokszor a legjobb ötletek éppen a hétköznapokból származnak. Például ha valaki  az ügyintézéssel kapcsolatos tapasztalatait szeretné megosztani  vagy ha valaki úgy érzi, kimarad egy támogatási formából, holott jó lenne, ha jogosult lenne rá, vagy ha ismer egy jó külföldi példát, amit szerinte Magyarországon is érdemes lenne meghonosítani, akkor ezeket a tapasztalatokat és kérdéseket mind-mind bátran megírhatja nekünk. Van egy ötletdoboz az oldalon, ahova elküldhetőek az ilyen típusú javaslatok, mi pedig foglalkozni fogunk ezekkel a felvetésekkel, megfontoljuk a javaslatokat, amikor a döntéseket előkészítjük. A szabadidős tevékenységekre is igaz az interaktivitás, ha van valakinek egy jó programja, amit másokkal is megosztana, akkor ezeket is várjuk, hiszen mi lehetőséget teremtünk arra, hogy minél többen értesüljenek róla.

– Ki az, akinek kifejezetten jó lehet ez az oldal, aki a legtöbb információhoz jut a csalad.hu-n?

– Minden gyermeket nevelőnek, vagy gyermekvállalás előtt állónak érdemes időről időre ellátogatnia a csalad.hu-ra, de természetesen a nagyszülők is találnak hasznos információkat az oldalon.

– Van-e valamilyen jövőbeni terv az oldallal kapcsolatban, lesz-e még bővülés?

– Ez az oldal most indul. Folyamatosan frissülni, bővülni fog. Tervünk, hogy a hozzánk beérkezett javaslatokat, észrevételeket is figyelembe véve fejlesszük a csalad.hu-t.

 

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Ugrás az oldal tetejére