Jelenlegi hely

Balog Zoltán: duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása

A duplájára, 6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

 

Mint mondta, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó több mint tízmilliárd forintból az elmúlt 3 évben 400 ezer embernek, közte 200 ezer gyermeknek az üdülési lehetőségét teremtették meg. Hozzátette: a programmal eddig 3 ezer hátrányos helyzetű kisgyermeket értek el, reményei szerint ez a szám 2015-ben 15 ezerre nő és növelni szeretnék a programban résztvevő határon túli gyermekek számát is.

A pénzből hárommilliárd forintot szánnak a nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékosok pihenésére, és ugyancsak hárommilliárd forintot szánnak a gyermekek nyári táboroztatására.

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriumának elnöke a tájékoztatón szólt arról, 7 célcsoport számára 68 pályázatot írtak ki, a pályázatok péntektől elérhetőek a www.erzsebetprogram.hu oldalon.

Hozzátette: a pályázatok beadása lépcsőzetesen történik, először a nyugdíjasok számára biztosított üdülési- és fürdőpályázat jár le, 30 nap múlva. A nyugdíjas üdülési pályázatnál 5 ezer forint önerőt kell befizetni, a fürdőjegy-pályázaton pedig 2500 forint befizetésével országosan 60 fürdőt vehetnek igénybe a nyugdíjasok. A nagy érdeklődésre tekintettel a keretösszeget 30 százalékkal megemelték a tavalyihoz képest.

A gyermektábori pályázatok is megjelentek pénteken az alapítvány internetes oldalán, a gyerekek ezer forint önerő mellett vehetnek részt a hatnapos, teljes ellátást és egész napos programokat biztosító táborokban. Tavaly 200 ezer gyermek jutott így üdülési lehetőséghez - tette hozzá.

Guller Zoltán elmondta: tavaly 43 ezer nagycsaládos vett részt a programban, az ő pályázataikat február 12-ig várják, de külön pályázatok vannak a fogyatékossággal élőknek, a közlekedési valamint a postai ágazatban dolgozóknak illetve a köznevelési intézményekben foglalkoztatottaknak.

Kurucz Éva kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány kiemelt figyelmet fordít a szociálisa rászorulókra, a gyermekek ingyenes étkeztetése, az ételcsomag-program, az ingyenes tankönyvek és a szociális tűzifa-program mellett a felelős gondoskodás jegyében a szociális üdültetési rendszert is tovább működteti ebben az évben is.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére