Jelenlegi hely

Irányítsd az irányíthatatlant - így teremts egyensúlyt

Ebben a bizonytalan helyzetben különösen fontos, hogy kicsit több időt szánjuk önmagunkra, elsősorban a saját belső békénkre. Ez hogy sikerülhet? Hogy tudod most irányítani az irányíthatatlant? Erre kapunk javaslatokat Garai Orsitól, ebben az írásában:


Forrás

A böjt, mint lehetőség

Te szoktál böjtölni? – kérdezték tőlem a napokban.

Nem – válaszoltam. Majd kicsit gondolkodva hozzátettem, hogy bizonyos értelemben mégiscsak szoktam. Hiszen a böjt nem csak méregtelenítés, nagytakarítás, és kiürítés, de  felkészülés is. Sőt azt hiszem, elcsendesedés is. És főleg lehetőség a befelé figyelésre.

Erre pedig eszméletlen szükségem van.

Különösen 2021 márciusában, amikor mindenhonnan zúdul a valóságomba a veszélyhelyzeti figyelmeztetés. Amikor nem tudom úgy bekapcsolni a rádiót, hogy ne az érkezne meg hozzám, hogy egyre rosszabbá, és félelmetesebbé válik a világ. Amikor lassan háborús helyzetnek éljük meg a hétköznapokat. A pandémia adatai TÉNYEK! Valóban több a pozitív teszteredmény, mint eddig. Valóban mutálódik a vírus. És ez valóban új és ismeretlen helyzet.


Forrás

De vajon, mit tudok kezdeni mindezzel? Mi az, amire most ráhatásom van?

Mi az, amit irányítani tudok ebben a bizonytalan, kevés kapaszkodót kínáló világban?

A válasz pedig most is az, mint mindig: csakis a gondolataimat. Ami persze baromi nehéz. Hiszen azok cikáznak ezerrel, szívesen belekapaszkodnak a félelem horgaiba, és húznak egyre lejjebb és lejjebb. Persze belekapaszkodhatnak mókás és vidám horgokba is. Ha kínálok nekik olyanokat. Azonban most jóval több félelem alapú, mérgező horog épült ki bennünk. 

Ezért hiszem, hogy soha nem volt olyan fontos a „lelki nagytakarítás”, és az elménk tisztán tartása mint most. Nem csak nagyböjti időszakban, hanem állandóan.

Ez nem megy mindig könnyen (sőt!), de ha elhatározod, hogy beleállsz, hogy figyelsz arra, mit engedsz be a valóságodba, már fél úton jársz. A tudatosítás az első és a legfontosabb lépés a változás felé.


Forrás

Honnan tudod, hogy mi érdemes arra, hogy beengedd?

Nekem az érzelmeim az iránytűk.

Ha örömet, várakozást, izgatott kíváncsiságot „tágulást”  érzek magamban, akkor biztos lehetek benne, hogy maximálisan javamra válik az infó. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ellenkező hatású adatokat kizárom, vagy rózsaszínűre festem. Azt jelenti, hogy tényként kezelem őket, és nem időzök többet velük, mint szükséges.  

Tudatosan figyelek arra, hogy hogyan hatnak rám. És tudatában vagyok annak is, hogy ez nem könnyű. A félelem nagyon erős érzelem. Véletlen sem korholom magam, ha mégis beszippant egy negatív érzés. Ilyenkor nem hadakozom, megkeresem a kapaszkodót: azokat a dolgokat, amik reményt adnak, örömmel töltenek el, amik feltöltenek.


Forrás

Hogyan zárom ki azt, ami nem érdemes a beengedésre?

Elmesélem, hogy én mire figyelek:

  • A reggeli ébredést médiamentesen teszem. Nem nézem meg, hogy mi újság a nagyvilágban, hanem befelé figyelek, a légzésemre, és a szívemhez kapcsolódom pár percre.
  • Szívesebben hallgatok reggeli készülődés közben zenét (kedvenc listát) mint rádiót. Azt tapasztaltam, hogy így jobban jelen vagyok az életemben, és arra tudok figyelni, amit éppen csinálok.
  • Valamikor elképzelhetetlen volt, hogy ha egyedül eszem, akkor ne olvassak közben. Ma már evés közben is jelen vagyok minden pillanatban. Nem nézem közben a telefont sem, csupán az étel ízére koncentrálok. Ez persze nem megy mindig, könnyen mert cikáznak a gondolataim, de törekszem rá, hogy elengedjem őket. :)
  • Igyekszem rendszeresen időt teremteni meditációra is. Ez duplán jótékony hatású, hisz az immunrendszert is erősíti!
  • Hétvégén szinte teljesen offline vagyok. Főzök, takarítok, tanulok, játszom, kirándulok: jelen vagyok abban amit csinálok. (Bár a zene az online szól közben. :)
  • Szinte soha nem görgetem a Facebookot. Vannak tartalmak, oldalak amiket követek, de csak azokat nézem. Persze itt is el lehet csábulni még mindenfelé, azonban ezek már nekem válogatott tartalmak lesznek.
  • Minden nap szánok időt mozgásra is, ha másra nem reggeli átmozgató nyújtózkodó jógára biztosan. (Tudtad, hogy a jóga is erősíti az immunrendszert?) Hetente 3-4 alkalommal pedig futok, kint a szabad levegőn!
  • Kapcsolódom a természethez. Ha lehet bringával járok, és szeretek gyalogolni is, hogy kiszellőzzön a fejem.

Találtál olyant ami jól hatna Rád is? Amit Te is be tudsz építeni az életedbe és még nem tetted meg? Egy próbát szerintem megér!

Ha van kedved kapcsolódj be díjmentes egyensúlyteremtő kihívásomba, ahol egy héten át, minden nap teszünk az egyensúlyunkért, a testi-lelki egészségünkért.

Tegyél magadért, és teremtsd meg a békét a világodban! Mert ez az egyetlen amire valóban van ráhatásod!

„Az egód azt mondja: ha minden a helyére került, békét találok. A lelked azt mondja: találd meg a békét és a helyére kerül minden” (Marianne Williamson)


Garai Orsi 
kvalifikált life és business coach, vállalkozói coach

https://www.facebook.com/GaraiOrsolyaCoach/
http://gocoaching.hu/

- Kaposvárimami - 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére