Jelenlegi hely

Bekerült a bőröndbe? Tippek az utazási lista összeállításához

Megoszlanak a vélemények, hogy kell-e lista, vagy sem. Nálunk sem volt ez másként, egészen idén nyárig, amikor is már négyen indulunk el: egy lassan 6 éves fiúval és egy 9 hónapos leányzóval, így nem akarok „kockáztatni”. A férjem korábban minden utazás előtt elővette az évek során tökéletesre fejlesztett utazási listáját és szisztematikusan végigment rajta, majd az adott útra „szabta” a mennyiségeket. Ezzel szemben én: 11 évnyi kollégista tapasztalatommal a hátam mögött fejből oldottam meg ezt, és ez is nagyon jól működött.

Ha pedig elkészíttetem a listánkat, meg is osztom Veletek, mire jutottam. Kezdjük azzal, hogy milyen ruhadarabok kerüljenek a bőröndbe. Szeretem ugyan túlbiztosítani magam, de a bőrönd befogadóképessége gátat szab „az egész szekrényt magammal viszem vágyamnak”. (Figyelem, a mennyiségek irányadók és érdemes a saját öltözködési szokásaitokhoz, az időjáráshoz és persze az úticélhoz igazítani őket!)

  • fehérnemű: felnőtteknek legalább annyi, ahány napra mentek + 1 db, gyereknél legalább +3 darabbal többet csomagolok „sose lehet tudni alapon” és különben is kis helyet foglal el.
  • zokni: na, ez már egy kicsit időjárásfüggő, mert ha végig kánikulát mond, akkor azért nem viszek minden napra, de például 1 hetes nyaralásnál legalább 3 akkor is becsomagolva, max. feleslegesen cipeltük vagy kézzel mégis mosok, ha szükséges.
  • rövid ujjú felső, ami lehet póló, blúz, ing - ki mit szeret: lásd a fehérneműnél leírtak, kivéve, ha nagyon hideget vagy meleget mondanak. Kánikula esetén például biztosan több, mert akár naponta 2-3 darab is a szennyesben köthet ki.
  • szoknya, rövidnadrág: 1 hetes nyaralásnál 2-3 darabbal számolok, ami színben, fazonban összeillik a rövid ujjú felsőkkel. Erre amúgy érdemes az összes ruhadarab kiválasztásánál figyelni, mert sok helyet spórolhattok a bőröndben és felesleges cipekedéstől kímélitek meg magatokat.
  • hosszú ujjú felső, pulóver: mindig rakok el vékonyabb, vastagabb változatot is. Pontos mennyiség az időjárástól függ, de 1-1 db mindenképpen bekerül a bőröndbe.
  • hosszú nadrág: 1-1 darab a vékony és vastagabb változatból időjárástól függetlenül (utóbbi nálunk a farmert jelenti).
  • kardigán, vékony kabát: még a legnagyobb meleg esetén is legalább 1 darab elcsomagolva és olyan, amit lehetőleg esőben is lehet használni.
  • fürdőruha: érdemes legalább kettőt is bekészíteni, mert ha nem szárad meg este, nagyon kellemetlen másnap vizesen újra felhúzni.
  • köntös: 1-1 db, ha fürdőbe is mentek.
  • pizsama: ebből is kettőt érdemes elrakni, mert például lehet nagyon meleg, hideg a szálláson. Kisebb gyerkőcöknél pedig „balesetek” bármikor előfordulhatnak.
  • papucs: 1 pár nélkül nehogy nekivágjatok az útnak. Ha fürdés is szerepel a programban, akkor pedig kettőt javaslok. Mindig vízálló változatot viszek magammal, így szálláshely és fürdő is kipipálva.
  • cipő: na, itt a sajátommal mindig elbukok és gyanítom, ha a leányzó nagyobb lesz, nála is komoly fejtörést fog okozni, mit is vigyünk magunkkal. Fiúk valahogy egy szandál és egy zárt cipővel kihúzzák, ha szükséges. De én szeretném a sportosat, az elegánsat, a kényelmeset is betenni, és akkor még a színekről nem is beszéltünk. Végül általában a józan ész és a praktikum szokott győzni: kényelmes, szaladgálós szandál és ugyanez egy zárt változatban. Ha túra is szerepel a programban, akkor arra is készülni kell!
  • táska: ha a cipők megvannak, akkor „gyerekjáték” hozzáigazítani a táskát, vagy mégsem?
  • elegáns, alkalmi, „kimenős” ruha: ha lehetőség van kettesben, gyerekek nélkül is eltölteni egy estét, akkor ez is megy a bőröndbe.
  • sapka, szalmakalap, kendő, avagy ki mit szeret a fejére tenni napszúrás ellen: ki ne maradjon, mert okozhat álmatlan éjszakákat egy-egy hosszabb tűző napon töltött idő. Különösen veszélyes ez a gyerkőcöknél.
  • napszemüveg: mert nem csak a fejünket, a szemünket is védeni kell.
  • esőkabát, esernyő: ha vízlepergetős, kapucnis kabáttal indultok útnak, akkor ez a tétel akár ki is maradhat. „Táskában is elfér esernyőt” én ettől függetlenül mindig beteszek.

Ha kíváncsi vagy, mik kerülnek még a bőröndbe egy 9 hónapos gyerkőc mellett, milyen tisztálkodási szerekre, gyógyszerekre, iratokra, technikai kütyükre van szükség, akkor tarts Velem legközelebb is!

 

Szerző: Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére