Jelenlegi hely

KKM: a gyerekek is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba

A médiában elhangzottakkal ellentétben a gyermekek ahogyan eddig, úgy továbbra is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba, ehhez nincs szükségük útlevélre - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kifejtette: csütörtökön többen érdeklődtek a tárcánál amiatt, hogy a médiában többször elhangzott az a hír, amely szerint a horvát hatóságok csak útlevél birtokában engedik belépni a gyermekeket az országba.

Horvátország uniós tagállam, tehát a magyar állampolgárok érvényes magyar útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal léphetnek be az országba - hangsúlyozta Nagy Anna. Az utazók valamennyi, még érvényben lévő igazolványt használhatják, így a régi típusú, füzet formátumút is, és ideiglenes személyi igazolvánnyal is lehet utazni.

Kiemelte: a médiában elhangzottak valószínűleg félreértésen alapulnak, a gyermekek továbbra is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba.

Megjegyezte: a konzuli szolgálat honlapján megtalálható a helyes információ, illetve az az európai személyi és útiokmányok adatbázisa, a Prado honlapján is szerepel a használható okmánytípusok listája.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.
Ugrás az oldal tetejére