Jelenlegi hely

Nőnap idézetek: Rólunk szól

A nemzetközi nőnapot először 1911-ben ünnepelték meg Clara Zetkin javaslatára, majd rá 2 évre március 8. lett a napja. Hazánkban 1914 óta emlékeznek meg hivatalosan is a nőkről.

Virág, bombon, apró ajándékok helyett álljon itt néhány idézet, ami rólunk, nőkről szól.

1. A nők saját szemükkel nézik a valóságot, úgy, ahogy mi, férfiak nem tudjuk látni. Egy nő másképp lát egy problémát, másképp lát bármilyen dolgot, mint mi, férfiak. A kétféle látásmódnak ki kell egészítenie egymást, és fontos, hogy a megbeszéléseken ott legyenek a nők. (Ferenc pápa)

2. A nőnek épp az az értéke, hogy a gondolkodása női. A szíve meg angyali. (Gárdonyi Géza)

3. Nekünk, férfiaknak kellene egy tolmács, aki lefordítja számunkra, mi jár a nők lelkében. (Müller Péter)

4.  A nő hazája az az ország, ahol szerelmes. (Alexandre Dumas)

5.  Az asszonyokban mindig több van egy unciával a lelki spirituszból, mint a férfiakban. (Krúdy Gyula)

6.  Az asszonyok fülükkel, a férfiak szemükkel szeretnek. (Oscar Wilde)

7.  Az anyaság nemcsak az életadást jelenti, hanem az éltető bizalom közegét, ahol jó lenni, ahová jó visszatérni, és amit, ha eljön az ideje, jó lesz majd továbbadni is. (Szabó T. Anna)

8.  Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól. (Vekerdy Tamás)

9. Senki sem mondta nekem kicsiként, hogy csinos vagyok. Minden kislánynak kell mondani, hogy szép, még akkor is, ha nem az. (Marilyn Monroe)

10. Nő nélküli világ, levegőtlen. (Albert Camus)

Dr. Regősné Oláh Zsanett

- Szegedimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére