Jelenlegi hely

Emlékhelyek napja – Séták, koncertek, kiállítások

Május 13-án negyvenhárom helyszínen rendeznek programokat országszerte, ahol várják a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, túrák, kiállítások, koncertek és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.

A Nemzeti Örökség Intézete minden évben, legtöbbször május második szombatján rendezi meg az Emlékhelyek Napját, idén ez a nyolcadik alkalom. Ingyenes és kedvezményes rendezvényekkel várják az érdeklődőket a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.

Pécstől Pannonhalmáig, Győrtől Szegedig megismerhetjük a magyar történelemben és kultúrában kiemelten fontos helyszíneket és a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményeket. 

Az emlékhelyek napja sorozathoz országszerte 43 emlékhely kapcsolódott. Ma Magyarországon 21 nemzeti emlékhelyet és 55 történelmi emlékhelyet tartanak számon.

Ezek a pontok az emlékezet egyszerre szimbolikus és valóságos tereiként felidézik azokat sorsdöntő, kiemelkedő, ámde egyben tragédiákkal is kísért pillanatokat, amelyet ma magyar történelemnek nevezünk. A felállított sztélék nemcsak egységesen és könnyen felismerhetővé teszik az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.

Helyszínek Budapesten és környékén

  • Várnegyed
  • Eötvös József Collegium
  • Fiumei úti sírkert
  • Magyar Nemzeti Múzeum
  • Hősök kapuja és Hősök sírkertje (Dohány utca)
  • Ludovika Akadémia
  • Trefort-kert
  • Műegyetem
  • Kálvin téri református templom és Ráday Gyűjtemény
  • Evangélikus templom, gimnázium és múzeum
  • Rákoskeresztúri Újköztemető 298., 300. és 301. parcella, Kisfogház Emlékhely

  • Gödöllői Királyi Kastély
  • Pákozd - Katonai Emlékpark
  • Videgrádi vár
  • Vác - Hétkápolna és honvédemlékmű
  • Esztergom - Várhegy és Víziváros

Több programra regisztráció szükséges. Sok helyen lesz ingyenes program, bizonyos helyszíneken kedvezményes lesz a belépés.

A részletes programokat ITT találod.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére