Jelenlegi hely

Fülemülék éjszakája

Ismét útjára indul a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozat; április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.

A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a programsorozatot, a rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is lehet látni a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik.

Az idei programhelyszínek folyamatosan frissülő listája az MME honlapjának kezdőoldalán, a kiemelt hírek között található.

A lista jelenlegi információi szerint az első rendezvény április 27-én a Baranya vármegyei Nagynyárádon lesz, de több programhelyszín található Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyében is, Budapesten pedig a Népligetben, május 5-én találkozhatnak a fülemülék iránt érdeklődők.

Hazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú fülemüle, amely nemcsak kilométernyi távolságra hallatszó hangja és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A fülemülék a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein töltik, az első madarak április első felében, a többség április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

A fülemüle hangja a művészeket is megihlette, például Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár.

A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték.

Az egyesület honlapján részletezi azt is, hogyan zajlik a program. Az érdeklődők késő délután gyülekeznek a helyszínen, a 15-20 fős csoportok folyamatosan indulnak a madarász vezetőkkel. Ott, ahol madárgyűrűzés is zajlik, óránkénti hálóellenőrzések, majd a madarak jelölése és kézben fotózási lehetőség színesíti a programot.

Bár a rendezvény fő attrakcióját a fülemülék jelentik, a májusi estéken több más madárfaj - rigók, vörösbegy, poszáták - képviselői is énekelnek, majd amikor az esti szürkülettel a többi madár elhallgat, rázendítenek a fülemülék. A program a sötétség beálltával zárul, mert ilyenkor a fülemülék néhány órára elhallgatnak, rövid pihenőt tartanak, hogy aztán éjféltől hajnalig folytathassák szerenádjukat - részletezi az MME.

Budapest és környéke:

Helyszín: Népliget
Időpont: 2023. május 5.  (péntek) 17:00
Találkozó: Planetárium
Program: Madarász séta, odútelep ellenőrzés

Fülemülék éjszakája: 2023. május 27. szombat. 
Gyülekezés: Kóka, Kossuth L. u.- Civilház. 19 óra.
Helyszín: Ritva legelő-Kenderföldek. A túra 19 órától 21 óráig tart. Az útvonal hossza 4 km.
Program: bemutatjuk a fülemülét, lassú sétával bejárjuk a kb. 4 km-es területet megfigyeljük az elénk kerülő madárfajokat, illetve gyönyörködünk az énekükben. 

Részletes program

Forrás: MTI, MME

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére