Jelenlegi hely

Idén is Gyermekeket a magasba országos rekordkísérlet lesz

Minden eddiginél több település csatlakozott az országos akcióhoz. Szeptember 24-én szombaton ötödször rendez országos gyerekemelést a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett.

Immár 35 település csatlakozott a kezdeményezéshez, így szinte biztosra vehető, hogy idén is gyerekemelési rekordot döntünk.

A települések között találjuk Csíkszeredát, Kassát és Szabadkát is, tehát Székelyföldről, Felvidékről és a Vajdaságból is csatlakoznak hozzánk családok. A már hagyományosnak számító eseményt idén is családi napok keretében szervezzük, a gyerekeket szüleik pontban 11 órakor emelik fel mindenütt. 

A gyerekemeléshez ITT tudsz csatlakozni. 
 

Az elmúlt négy évben több tízezren vettek részt a gyerekemelésen, ami háromszor hagyományos keretek között, egyszer pedig a vírus okozta korlátozások miatt rendhagyó módon, online formában valósult meg. Idén két kiemelt helyszínen (Budapesten és Veszprémben), valamint 33 további településen emeljük magasra a gyerekeinket. A csatlakozó települések sok programmal várják a családokat a gyerekemelés előtt és után.  

A gyerekemelő akcióhoz természetesen nemcsak rendezvényeinken, hanem határok nélkül, bárhol lehet csatlakozni, egy a lényeg: a szülőknek pontosan 11 órakor kell felemelniük a gyerekeiket

Az eddig csatlakozott települések:

Bátonyterenye Isaszeg Szabadka
Békéscsaba Kaposvár Szeged
Budapest Kassa Székesfehérvár
Csíkszereda Kecskemét-Kadafalva Szekszárd
Debrecen Kelebia Szentes
Eger Kiskunmajsa Szihalom
Füzesabony Miskolc Szolnok
Gönyű Nyíregyháza Tapolca
Győr Onga Veszprém
Hatvan Pécs Zalaegerszeg
Hernád Solt Ziliz

 

A városok listája még tovább bővülhet a folyamatos csatlakozási lehetőség miatt. A gyerekemelések pontos helyszíne az egyes városok Facebook-eseményeinek leírásában található. Várunk mindenkit!

További információ ezen a linken, illetve a Facebook eseményen található. 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére