Jelenlegi hely

Folyamatosan szükség van utánpótlásra nevelőszülőkből

Folyamatosan szükség van utánpótlásra nevelőszülőkből, hiszen a nevelőszülővé válás hosszú folyamat.

A nevelőszülők cserélődnek és a rendszert is bővíteni kellene - mondta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának gyermekvédelmi programigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Szilvási Léna erről annak kapcsán beszélt, hogy augusztus elején a Békés megyei Battonya SOS Gyermekfalujából tíz család költözött át Orosházára. Kiemelte, a gyerekek így egy tágabb térben élhetik mindennapjaikat, megismerik a várost és az embereket, sokkal több tapasztalatot szerezhetnek.

Hozzátette, még két SOS Gyermekfalu van az országban, Kecskeméten és Kőszegen, utóbbi - Battonyához hasonlóan - szintén egy kisváros, így ennek átalakításáról is gondolkodnak.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére