Jelenlegi hely

Egy helyen a kormányablak és a foglalkoztatási szolgálat Zalaszentgróton

Zalaszentgróton, mintegy százmillió forintos beruházás nyomán nyílt meg hétfőn az első olyan kormányablak Zala megyében, ahol ez az ügyintézés és a foglalkoztatási szolgálat közös épületben működik.

Rigó Csaba kormánymegbízott az átadáson elmondta: a hat zalai járási székhely közül háromban - Zalaegerszegen, Hévízen és most Zalaszentgróton - nyílt új kormányablak, de őszig Nagykanizsán, Keszthelyen és Letenyén is megnyitják az új vagy felújított ügyintézési helyeket.

Zalában a mintegy százmillió forintos költséggel felújított zalaszentgróti az első olyan hivatali épület, ahol a kormányablakot és a foglalkoztatási szolgálatot egy helyen működtetik, megkönnyítve ezzel az állampolgárok ügyeinek intézését.

A kormánymegbízott kifejtette, mindenütt népszerűek a kormányablakok, példaként említve, hogy a Quaestor-károsultak vagy az állami rezsicsökkentésekhez ötletet adók is jelentős számban keresik fel a hivatalokat. Hozzátette azt is, hogy a kormányablakokban intézhető ügyek száma is folyamatosan bővül, július végétől például 47 új ügykörrel gyarapodik az ügyfélszolgálatoknál indítható ügyek köre.

Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő különösen fontosnak nevezte, hogy Zalaszentgróton is megújult környezetben fogadják a hivatali, munkaügyi ügyintézésre érkezőket, más járási székhelyhez viszonyítva ugyanis a hátrányosabb helyzetűek közé tartozik az észak-zalai város és térsége. Az ott élők államigazgatási szolgáltatásokhoz való hozzáférését ugyanakkor jelentősen segíti az ügyfélbarát, átlátható és gyorsabb ügyintézést lehetővé tévő kormányablak.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére