Jelenlegi hely

A diabéteszes gyerekek óvodai ellátását tanító program indult

Oktatóprogramot dolgozott ki a diabéteszes gyermekekkel kapcsolatba kerülő pedagógusok, elsősorban óvónők részére az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

Világszerte megállíthatatlanul emelkedik a cukorbeteg gyerekek száma. Magyarországon sok esetben a pedagógusok félnek az esetleges vészhelyzetektől, illetve nem tudják, hogyan kell ellátni egy cukorbeteg kisgyereket. Ezért indította el az alapítvány Belevalók elnevezésű oktatóprogramját pedagógusok számára, amellyel két év alatt szeretnék elérni az ország minden megyéjét - tájékoztatta az Egy Csepp Figyelem Alapítvány csütörtökön az MTI-t.

Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója elmondta, hogy próbajelleggel már zajlik a program, az ingyenes továbbképzésen több száz óvónő vett részt. Az alapítvány emellett már megállapodást is kötött az ELTE Tanító- és Óvóképző Karával, így a Belevalók óvodai továbbképző program az intézmény hivatalos képzési programjának része lett.

Az alapítvány idei programjai között május 19-én kezdődik a már hagyományos Cseppont Patikahét, amelynek keretében a már megszokott vércukor-, vérnyomás- és koleszterinmérés mellett mérőeszköz-akció is várja az érdeklődőket az alapítvány logójával fémjelzett "egycseppes" patikákban.

Ismét elkezdődik az őszig tartó Egyszer Élünk Körút, az alapítvány ingyenes szűrőkörútja a legismertebb gasztro- és zenei fesztiválokon.

Idén immár harmadszor rendezik meg a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének közreműködésével. Ezúttal is csak egészséges tortareceptekkel lehet nevezni, azaz fehér liszt és cukor nélkül készült tortákkal.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére