Jelenlegi hely

Beteg gyerekek karácsonyát varázsoltuk szebbé!

Az Imami idén is megszervezte karácsonyi játékát „Levél a Jézuskának” címmel, melyben 3380 gyermeknek választottak ajándékot a szülők és közülük 7 család örülhetett annak, hogy a fa alá kerül a kiválasztott ajándék.

Játékunknak volt egy jótékonysági része is, hiszen minden játékból kettőt ajánlottak fel a cégek, mi pedig megkérdeztük a játékban résztvevő szülőket, hogy hova juttassuk el ezeket a plusz ajándékokat: egy sokgyermekes szegény családnak, állami gondoskodásban élő gyerekeknek, vagy a Dóri Ház lakóinak.

A résztvevők több, mint fele, 904 szülő szerette volna a Dóri Ház gyógyíthatatlan kis lakóit megajándékozni, ezért december 20-án ellátogattunk a pécsi Dóri Házba, hogy átadjuk az ajándékokat és látogatóink szeretetét.

Az eseményről a Pannon tévé december 20-ai adásában így tudósított: 

 

De milyen ajándékok kerülhettek a Dóri Ház karácsonyfája alá?

A Reflexshop webáruház jóvoltából Bilibo, Game Box, Aqua Dragons és Brainstorm játékok, de mit is takarnak az angol kifejezések?

Bilibo:  a gyermekek kreativitását, mozgását és egyensúlyérzékét is fejlesztő, kagyló formájú játék.

Az Aqua Dragons segítségével a gyermekek a dinókkal egyidős házi kedvenceket kelthetnek életre és nevelhetnek fel! A csomagban alvó állapotban lévő kis rákok vannak, melyek víz hatására kelnek életre. A sárkányokra hasonlító állatokat könnyű gondozni és boldogan úszkálnak a vízben.

Brainstorm játékok: angol tudományos játékok, amik közül egy mikroszkóp és egy projektor került a csomagba.

A Tudáspadlás jóvoltából Clics márkájú belga építőjátékok kerültek a fa alá, aminek az elemei összekapcsolás után is mozgathatók, hajtogathatók, és a kicsikre nézve is biztonságosak!

A mese erejéről nem kell beszélni: a minőségi gyermekkönyvek mellett elkötelezett Pagony könyvkiadó jóvoltából 10 db gyermek és ifjúsági könyvvel érkeztünk.

Talán nincs is olyan gyermek, aki nem hallott még Bogyó és Babócáról: a Keller és Mayer cég jóvoltából Bogyó és Babóca társasjátékok is a csomagba kerültek.

Emellett a Tanulókártya.hu ünnepi témájú tanulókártyákkal, a Szombathelyimami további ajándékokkal lepte meg a gyerekeket.

Amikor hírlevélben értesítettük a szülőket, hogy a Dóri Házba fogunk ellátogatni, újabb felajánlások érkeztek pécsi családoktól: a Szilber család távirányítós helikoptert,  a három gyermekes Kiss család egy tűzoltóautót és a FuturAqua már a szilveszterre gondolva néhány üveg gyerekpezsgőt ajánlott fel.

Még egyszer köszönjük, hogy ennyien részt vettetek karácsonyi, jótékonysági játékunkban és hozzájárultatok ahhoz, hogy beteg gyerekek karácsonyát varázsoljuk szebbé!

Nézzétek meg a Szemem Fénye Alapítvány kis betegei által készített, "Karácsony este" című mesét:

 

Az Imami csapata

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Ugrás az oldal tetejére