Jelenlegi hely

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Nyolcadik alkalommal ünneplik hagyományőrző szervezetek a magyarság egykori hőseit.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

1100 év óta először láthatja ismét Európa, milyen is lehetett, amikor a sztyeppei lovasnomád civilizáció nemzetségei, törzsei útra keltek. „A Magyarok Bejövetele - nomád vonuláson” több száz lovas, szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal, korabeli viseletben idézi majd meg a Kárpát-medence meghódítását.

A legtöbb magyar hagyományőrző csoportot tömörítő és képviselő Magyar Turán Szövetség kezdeményezte a méltóságteljes emlékezést a magyarság őseire. Az Ősök Napját 2011-ben rendezték meg először Bugacon, a Kárpát-medencei magyarság ünnepét azóta minden második évben megtartják.

Nem fesztivál, ünnep

Bár sokan szeretik fesztiválnak nevezni, a szervezők inkább a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepségeként emlegetik a rendezvényt. 

Ez nem fesztivál, hanem ünnep, amely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja

 – fogalmazott Bíró András Zsolt, a rendezvény főszervezője. Hozzátette, hogy az Ősök napja egyfajta tradicionális seregszemle, amelyen harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjász programok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok kerülnek a középpontba.

A rendezvénynek otthont adó Bugacon minden évben hatalmas jurtatábor épül, a honfoglalás-kori táborban a kézműves mesterek a fegyverkovácsolás és a bronzöntés tudományát mutatják be a látogatók számára. Az Ősök Sátrában antropológiai-régészeti kiállítás látható majd, amely a hunok, avarok, és a honfoglaló magyarok embertani és tárgyi emlékeit mutatja be. A jurtatáborban felállított előadósátorban a tudományos élet képviselői - régész, antropológus, történész, zenetörténész - szakmai előadásokon osztják meg ismereteiket a honfoglalók viseletéről, fegyverzetéről, az ősi sztyeppei népek istenképéről, kultúrájáról, szokásairól.

A résztvevők megcsodálhatják „A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet is. A több mint 20 méter hosszú festmény, tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt.

Lovas versenyek és övbirkózó bajnokság

Nincs igazi hagyományőrző rendezvény lovak és íjászat nélkül. Az ünnepi programsorozat három napja alatt a legjobb lovasíjász csoportok mutatják be íjász és lovagló tudásukat Bugacon. A tervek szerint 500-600 lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével zajlik majd a tradicionális seregszemle. A hagyományos nomád erőpróbákat is felelevenítik a rendezvényen, amelyeken bárki részt vehet, de Bugacon rendezik meg a magyar övbirkózó nemzeti bajnokságot is.

A páncélos-gyalogosok IX-XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívnak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlik majd, hanem szabad küzdelem, amely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A szablyavívó versenyen a magyar tradicionális szablyavívás elevenedik fel, a néhány éve kidolgozott hagyományőrző-sport szabályrendszere szerint.

A VIII. Ősök Napján tucatnyi táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját. A szervezők szándéka szerint 2025-ben a Kárpát-medencei magyarság együtt élheti át az összetartozás érzését, ismét együtt emlékezhetünk dicső őseinkre.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére