Jelenlegi hely

Még a szülés után 12 héttel is magas a vérrög kialakulásának kockázata

Nem csupán a terhesség ideje alatt, hanem a szülést követő legalább 12 hét során is fokozottabb a kockázata a vérrög kialakulásának a nőknél - állapították meg a szakemberek, rámutatva, hogy az eredmények tanúsága szerint a kockázati időszak mintegy kétszer hosszabb az eddig véltnél.

A vizsgálat több mint 1,6 millió nő bevonásával készült: mindegyikük 2005 és 2010 között hozott világra gyermeket Kalifornia valamelyik kórházában. A résztvevők közül nagyjából ezernél alakult ki vérrög, és ezen nők közül néhányan a rög okozta agyi érkatasztrófát, szívrohamot vagy mélyvénás trombózist is elszenvedtek.

A kutatók megállapították, hogy nagyjából a szülés idején volt a legmagasabb a nőknél a vérrög kialakulásának kockázata. A szülést követő első hat hétben a kockázat mértéke nagyjából tizenegyszerese maradt a normálisnak, majd a hetedik és a tizenkettedik hét között a normális érték 2,2-szeresére csökkent. A tanulmány szerint a kockázat mértéke a szülés utáni 13. és 18. hét között esett vissza majdnem normálisra.

"Ezek a komplikációk nagyon ritkák, ugyanakkor végzetesek lehetnek" - mondta a vizsgálatban részt vevő Hooman Kamel, a Cornell Egyetem New Yorkban működő orvosi karának neurológus professzora. "Ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen a tünetekkel" - hangsúlyozta a szakember.

Elmondta, amennyiben valaki mellkasi fájdalomhoz, nehéz légzéshez, az egyik láb megduzzadásához, fájdalmához vagy hirtelen jelentkező súlyos fejfájáshoz hasonló tünetet tapasztal, sürgősen keressen fel szakembert. "Ezeket a tüneteket minden esetben komolyan kell venni, de a terhesség, illetve a szülés utáni időszakban különösen nagy figyelmet kell rájuk fordítani" - tette hozzá.

A vérrögök kialakulásának kockázata az ösztrogénszint megemelkedése és a véralvadási tényezők változása miatt nő meg a terhesség során. A szülést követő hónapokban aztán a hormonszint visszaáll a normálisra. Egyéb tényezők, köztük az elhízottság, a rákkezelés és a szív- vagy tüdőbetegség is növelheti a vérrög kialakulásának kockázatát.

A tanulmány eredményeit az Amerikai Stroke Társaság San Diegóban megrendezett idei Nemzetközi Stroke Konferenciáján ismertették a kutatók - adta hírül a LiveScience című tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére