Ezt persze nehéz elhinni akkor, amikor sorozatban már a sokadik éjszakát nem tudjuk végigaludni, vagy amikor hetvenhetedszer kerül a falra a főzelék, esetleg amikor 114. alkalommal kell meghallgatni ugyanazt a Kaláka lemezt (pedig a Kaláka jó, a Kalákát szeretjük, de rántott húsból is lehet túladagolást kapni).
Pedig semmi sem tart örökké.
Kétségtelen, hogy kell némi önuralom és optimista jövőkép akkor is, amikor a barátok a Facebook-on éppen bejelentkeznek valamelyik moziba, színházba, vagy romantikus éttermi képeket osztanak meg, miközben nekünk halványan dereng, hogy valamikor 8-9 hónappal korábban egyszer eljutottunk moziba, ahol éppen az egyik csekély értelemmel bíró sikerfilmet néztük meg, mert az ember a ritka alkalmak egyikén nem kockáztat, ugye.
De ez sem tart örökké.
Nem árt, ha ezt mantraként ismételgetjük magunkban a nem mindig könnyű és madárénektől hangos időkben. Például akkor, amikor a pelenkacserét és az éjszakai ébrenléteket más jellegű problémák váltják fel – és akármilyen közhelyesen hangzik, ezek a problémák az évek múlásával csak komolyabbak lesznek.
Kész szerencse, hogy semmi sem tart örökké.
Valamikor az iskola tájékán elkezdenek felgyorsulni az évek, a barátok már legalább olyan fontosak lesznek, mint mi, szülők, aztán fontosabbak, és már ciki, ha ott vagyunk, aztán az is, ha mi visszük őket. Egyszer csak nem bújnak már oda, nem engedik, hogy kézen fogva menjünk az utcán, elmaradnak az esti közös olvasások, és egyre ritkábbak lesznek a közös pillanatok – pedig ezek fontosak és meg kellene őket tartani.
Mert semmi sem tart örökké!
Forrás: csalad.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
