Jelenlegi hely

A Hortobágyi Nemzeti Park téli látnivalói

Mostan puszta ám igazán a puszta! Mondja valahogy így Petőfi Sándor, de nem igazán értjük, míg nem járunk egyszer a Hortobágyon télen. Szerencsére annyira azért nem kietlen, bőven akadnak programok és látnivalók az egész családnak!

A téli időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park létesítményeinek egy része zárva tart, illetve módosított nyitvatartás szerint üzemel. A puszta téli világa kevésbé ismert, mint a nyárközepi látványosságok. De talán épp ezért még szebb, különlegesebb.

Fotó: Simay Gábor; Forrás

Az alábbiakban összegyűjtöttük a hortobágyi látnivalók nyitvatartását, ezzel is megkönnyítve a látogatásuk megtervezését.

Tudtad, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park az ország első nemzeti parkja, idén, 2023-ban lesz 50 éves? És azt, hogy a Kilenclyukú Híd idén ünnepli 90. születésnapját?

Kisvasút 

Előreláthatóan 2023. március 15-étől a meghirdetett menetrend szerint üzemel.

Látogatóközpont 

Leghamarabb 2023. május végén, június elején nyitja meg kapuit ismét a látogatók előtt az épület felújítást és a teljes kiállítási tartalom megújítását követően.

Forrás

Hortobágyi Vadaspark

Hortobágy-Malomháza területén lévő Vadaspark az ősi puszta vadvilágát mutatja be az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok, mint a farkas, vadló, keselyű, pelikán, illetve a védett területeken ma is élő vadállatok, például a vadmacska, róka, réti sas, nyári lúd, nagy kócsag, szürke gém, daru, fehér gólya, vörös vércse. A vadaspark célja ezeket a fajokat a Hortobágy egykori, az ember térnyerése előtti arcát idéző környezetben láttatni, mivel ezen a területen egyszerre van jelen az összes jellemző tájképi együttes: a ligeterdők, a mocsarak és természetesen a nagy kiterjedésű puszta.

Nyitvatartás:

január 2-31.; február 1-28.: hétfő kivételével előzetes bejelentkezéssel 10.00-13.00 óra között
(Bejelentkezés legkésőbb 13.00 óráig lehetséges!)
Tel.: +36 30 564 5773

Belépőjegy:

felnőtt: 2000 Ft/fő; gyerek/diák/nyugdíjas: 1500 Ft/fő; családi jegy (2 felnőtt, 1 vagy 2 gyerek): 4950 Ft/család
(minden további gyerek hozzátartozó kedvezményes áru jegyet vásárolhat 1000 Ft/fő áron)

Extra szafari: 2000 Ft/fő (a szolgáltatás télen korlátozottan érhető el időjárástól és talajviszonyoktól függően)
A belépőjegy a téli időszakban kizárólag készpénzben a vadasparki dolgozónál kerül értékesítésre - ezen időszakban az online jegyértékesítés nem érhető el. Látogatás előtt érdeklődjön a megadott telefonszámon!

Megközelítés: 

A Hortobágyi Vadaspark a nemzeti park járművével közelíthető meg, melynek indulási helye a telefonos bejelentkezéskor egyeztetett találkozási hely (általában a Pusztai Állatpark parkolója). Autóval parkolni a találkozási helyen lehetséges.

A Hortobágyi Vadasparkról bővebben itt olvashatsz.

Forrás

Madárkórház - Madárpark

Nyitvatartás:

december 1. - február 28.: 9.00-16.00 

Belépőjegy 2023. január 1-től:

felnőtt: 2000 Ft/fő; gyerek/diák/nyugdíjas: 1500 Ft/fő
A belépőjegy a Madárkórház pénztárában vásárolható.

Megközelítés:

Hortobágy falu központjában található, saját ingyenes parkolóval rendelkezik

A Madárkórházról bővebben itt olvashatsz.

Forrás

Mátai Ménes istállói

Nyitvatartás:

A téli időszakban az istállók 10.00 és 14.00 óra között látogathatóak.

Belépőjegy:

Az istállók ingyenesen látogathatóak.

Megközelítés:

Hortobágy falutól kb. 2 km-re. Parkolás a Nyerges Presszó mellett ingyenesen lehetséges.

A Mátai Ménesről bővebben itt olvashatsz.
Forrás
Belépőkártya rendszer
A Hortobágyi Nemzeti Park tanösvényeire (Hortobágy-halastavi tanösvény, Górési tanösvény, Szálkahalmi tanösvény),  valamint a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra történő turisztikai célú  belépés csak belépőkártyával lehetséges, amely belépési engedélynek minősül. A megváltott belépőkártya mindhárom tanösvényre és az egyéb látogatható területekre is érvényes.
Az aktuális belépőkártya árakat ITT találod.

ADL - Debrecenimami

Forrás: www.hnp.hu; Listakép

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Min múlik gyermeked sikere?

Min múlik gyermeked sikere?

Saját magunkról alkotott hiedelmeink befolyásolják a személyiségünkről alkotott képünket, illetve, hogy mit akarunk és mit tudunk elérni az életünkben. Gondolkodásmódunk hatással van teljesítményünkre, motiváltságunkra. Sokan azt gondolják, hogy a tehetség, az intelligencia alapvetően garantálja a sikert. Bizonyosan nagy hatása van, de csak ezen múlhat, hogy ki mire viszi az életben?
A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Ugrás az oldal tetejére