Jelenlegi hely

Káosz a gyerekszobában? Csak mostanáig!

Ha a gyerek a szobájában rendet tart, erre törekszik majd az életében és a lelkében is. Na, de ki látott már olyat, hogy a lurkók helyiségében minden mindig szépen el van helyezve a polcokon, a tárolódobozokban, a fiókokban, a szekrényekben? Most jönnek a tippek, hogy miképpen vehetők rá a gyerekek a rendrakásra!

Legtöbbször a játék után az építőkockák, a babák, a kisautók ott állnak egymás hegyén-hátán az ágyon, a széken, a szőnyegen, a szekrényben, vagy az asztalon, esetleg az alatt, mellett és mögött. Az elpakolást pedig a legnagyobb természetességgel ruházzák át a szülőre. Így volt ez eddig.

Egyedül nem megy

Fogadjuk el szülőként, hogy a rendrakás nem egy képesség, ezzel senki nem születik. Célzott tanítással, neveléssel érhető el, hogy a gyerek elpakoljon maga után a szobájában, az étkezőben, a fürdőszobában, a játszótéren. A másik alapvetés, hogy bár az óvodában meg lehet tanulni a rendet, nem biztos, hogy ezt otthon is gyakorolni fogják a kicsik. Sőt, gyakran tehetetlennek érzik magukat a körülöttük elterülő játékkupacok láttán, és nem is értik, mit kellene csinálni velük, ha már eljött az este, a fürdés és vacsora ideje. A szülők ilyenkor megszánják őket és a gyorsabb, egyszerűbb megoldást választva elpakolnak helyettük. De ez nagy hiba. Már egészen pici korban is megmutatható, hogy mire jó a rend, ki miért vállalhat felelősséget, és milyen feladatot kell elvégezni naponta a rend érdekében.

A napi rutin részei

Már egy 3 évesnek is adható feladat. Például az ágyát a reggeli felkelés után tartsa rendben. A pizsamáját a párna mellé tegye, majd a takaróját igazítsa meg, és terítsen egy plédet az ágyra. Ez lehet, hogy az elején még esetlenül, bátortalanul történik, de bíztassuk őt, legyünk neki mi a minta, és később ügyesebb, lelkesebb lesz. Aztán 3 és fél-4 éves korban már jöhetnek a nehezebb feladatok: a konyhában segíthet előkészíteni az étkezéshez a tányérokat, evőeszközöket, majd evés után a mosogatóba pakolni azokat, kidobni a szalvétát, kiüríteni a vizes poharakat, letisztítani az asztalt.

Egy 4 éves gyerek már képes figyelni, hogy a fésűje, csatjai, fogmosó felszerelése egy helyen legyen, és ha szükség van rájuk, megtalálja, elővegye, majd visszategye a helyükre. Megkérhető, hogy a kinti cipőjét egymás mellé tegye a bejárati ajtó mellé, a kabátját és táskáját akassza föl a fogasra, a fürdés előtt a levetett ruháit a szennyesládába tegye, játék után pedig pakoljon el maga után a szobában. Egy 5-8 éves gyerek már biztosan képes rendet tartani a szobájában egyedül is, sőt, maga öltözik föl, választja ki reggel, mit szeretne felvenni, az iskoláskorúak maguk pakolhatják be az iskolatáskát, készíthetnek reggelit. Akármit is tegyenek a „rend” jegyében, legyen az a napi rutin része.

Pakolás játékosan

Eleinte a játékok elrakása a gyerek számára egy kötelezően elvégzendő, hálátlan és unalmas feladat. Ha a szülők azt szeretnék, hogy ez ne így legyen, akkor a rendrakást tegyék szórakoztatóvá. Számtalan módja van annak, hogy a játék ebben a tevékenységben is jelen legyen. Végezhetik például a gyerekek a pakolást időre. Az győz, aki 5 percen belül több játékot a helyére tesz, vagy aki elrakja az összes sárga és zöld játékot, míg a másik a kék és piros játékot. Hallgathatunk CD-n, számítógépen egy gyerekdalt, azalatt lehet táncolni, énekelni, de ha megállítjuk a zenét, pakolni kell. Pár perc múlva újra kezdődhet az éneklés, majd ismét jöhet a pakolás. Ez addig játszható, amíg minden a helyére kerül. Jó móka még, ha dobókockával dobnak a gyerekek, és annyi tárgyat tesznek el, ahányat mutat a dobókocka. Becsukott szemmel, üres tárolóval is járkálhatnak a szobában, megkeresve és kitalálva a megfogott és dobozba helyezett játékot. A rendrakás a szókincsbővítésre, mondatalkotásra, vagyis az anyanyelvi fejlődésre egyaránt hathat, de csak akkor, ha ahhoz megfelelő játék párosul: a gyereknek mondatot kell mondania azzal a tárggyal, amit éppen elpakol. Ehhez kapcsolódik a kitalálós játék: a szülő körülírja az elpakolandó játékot, a gyerek pedig kitalálja és a helyére teszi azt.

Tárolás, válogatás, takarítás

A gyerek csak akkor szereti meg a rendet, ha a pakolásnál mindennek van helye, tárolója, fiókja. És mindez egyszerű és átlátható számára. Érdemes más-más színű dobozban elhelyezni a legókat, a fa építőkockákat, a babákat, a mesekártyákat, a gyurmákat, a ceruzákat és filceket, a matricákat, a kisautókat, a társas játékokat. Azok legyenek elöl, amelyeket a gyerek gyakrabban használ. Érdemes megfigyelni, mely játékokkal nem játszik már, és azokat együtt kiválogatni, eltenni. Ezzel is több hely lesz a polcokon.

Szelektálni aszerint is lehet kisebb táskákba, hogy mi lesz a játszás helyszíne. Lehet például egy „utazós” hátitáska, tele olyan játékkal, amelyek akkor hasznosak, ha autóban, tömegközlekedéssel hosszú utat teszünk meg. Legyen egy „baráti” is, amit pedig babazsúrra, más gyerekekkel való találkozókra vihetnek magukkal. De lehet egy „játszóteres” szatyor is krétával, homokozó felszereléssel, vagy egy „vakációzós”, amelyben strandjátékok, labdák kapnak helyet.

Célszerű a gyerekkel azt is megtanítani, hogy ha rendet tart, akkor ügyeljen a tisztaságra is. Néha törölje le a polcokat, az íróasztalt, rendezze el a könyveit, füzeteit, később pedig maga fel is moshat, kiporszívózhat. Ha a gyerek példás családi mintát lát, miközben a szülők kellő odafigyeléssel, megértéssel, türelemmel, biztatással kezelik a rendtanulás és a rendtartás időszakában a gyereket, az biztosan könnyebben veszi majd az akadályokat az önállósodásnál, és igényes lesz nemcsak a környezetére, hanem magára is.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére