Korunkban a legtöbb szorongást az idő strukturálása, a helyes időbeosztás okozza számunkra. Állandó rohanásban élünk, folyamatosan rajtunk van a még el nem készült feladataink által okozott feszültség.
„Az idő szelíd szörnyeteg,
Számontart minden ünnepet.
Barát, mégis ellenség,
Örökké nem lesz tiéd.
Idő, amíg rájövünk,
Az idő egyetlen kincsünk…”
(Paksi Endre)
Nagy probléma, hogy nem igazán „élünk” a jelenben. Sokat foglalkozunk a múltbeli sérelmeinkkel - okokat keresünk, rágódunk, magyarázkodunk. Vagy éppen a jövővel vagyunk elfoglalva – tervezünk, készülünk, várunk…
Az idő, az életünk pedig közben nagyon gyorsan elmegy, úgy, hogy közben alig vagy nem is igazán vagyunk boldogok.
A múltban élünk, az emlékekből táplálkozva beleragadunk már kihűlt, érzelmileg rideg kapcsolatokba, vagy a jövőn gondolkozunk, tervezzük, hogy milyen célokat szeretnénk elérni boldogságunk érdekében. S egyetlen dologra nem jut időnk eközben: elfelejtünk valójában boldognak lenni…
Fontos volna tehát, hogy ne a múltban és ne a jövőben, hanem a jelenben létezzünk, arra koncentráljunk.
A pszichológiában is foglalkoznak a kérdéssel, hogyan tudnánk segíteni magunknak abban, hogy tudatunkat teljes mértékben a jelen pillanatra legyünk képesek fókuszálni. Ez a tudatos jelenlét meditáció módszerével érhető el, amit a Massachusetts-i Orvosi Egyetem Stresszcsökkentő Klinikájának alapítója, Dr. Prof Jon Kabat-Zinn dolgozott ki. Ezeknek az úgynevezett Mindfulness alapú módszereknek az elsajátításával a tudatos figyelem, a teljes éber odafigyelés állapotába kerülhetünk, mellyel többek között a stressz és szorongás csökkentése, a figyelmi képességek javulása is elérhető, illetve szemléletmódjának elsajátításával képessé válhatunk egy ítélkezésmentesebb gondolkodásmódra is.
„Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok.
Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá.
A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta.
Ez a titok az idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja,
egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat
- attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet.
Az élet pedig a szívünkben lakik…”
A fenti sorokat Momotól, a borzas hajú kislánytól olvashatjuk Michael Ende mai társadalmunkban is aktuális regényében.
A történetben a képzeletbeli város lakói is úgy érzik, hogy nincs semmire sem idejük. Lelketlen robotokká változtak a „szürke időtolvaj urak” manipulációja következtében, egyfolytában dolgoznak és gazdagodnak, de rosszkedvűek és nyugtalanok. Életük egyre sivárabb, s az értelmén sincs idejük elgondolkodni. Sajnos jelenlegi fogyasztói társadalmunk tökéletes jellemrajza ez, amit Ende már ebben az 1973-ban született regényében leírt.
A regényben a gyerekek „gyereklerakatban” töltik öröm nélküli napjaikat, mert szüleiknek nincs idejük rájuk. Momo veszi fel a harcot a jelenség ellen egyetlen „szuperképességével”: azzal, hogy idejét nem sajnálva, teljes odaadással képes meghallgatni és szeretni másokat….
Így Karácsony közeledtével érdemes volna mindannyiónknak elgondolkodni azon, hogy mi magunk mennyire váltunk a „szürke időtolvaj urak” áldozataivá. Próbáljuk meg Ende Momojához hasonlóan elővenni ezt a hétköznapok rohanásában elfeledett „szuperképességet”, hiszen a legnagyobb ajándék, amit szeretteinknek adni tudunk, azok a közös beszélgetések és az együtt töltött idő.
Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/
- KAPOSVÁRIMAMI -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
