Jelenlegi hely

Horváth család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látni, ahogy önfeledten örül a természetnek és annak, ha a grimaszaival és vicces szóhasználatával mosolyt csal az arcunkra. És amikor örül a viszontlátásnak.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Első (majd kétéves) kisfiam mellett folyamatos időhiánnyal küzdök, ami kevés pihenést és így frusztrációt eredményez. Ezt részben annak tudom be, hogy kisfiam keveset játszik egyedül és amikor dolog van (aludni, enni, pelenkázni, öltözni, visszafogottabban közlekedni, sietni…stb kéne) az együttműködés helyett sokszor az ellenkezőjét csinálja, mint amire kérem. Ha eltérítem, hiszti van, a figyelmét meg nagyon nehéz elterelnem másra. 
Páromnak meg az a legnehezebb, hogy hogyan értesse meg vele, mi az, hogy dolgozni megy, és nem hagyja el.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Ugyan a könyvet nem olvastam még, de a trénerekről és az elégedett résztvevőkről láttam interjúkat, ami kíváncsivá tett. Szükségünk lenne igazi, működőképes gyakorlatra a nehézségek leküzdésében és hogy a jövőben is mire lesz érdemes figyelni, mert eleven és merész fiúcska a miénk.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére