Jelenlegi hely

Fritz család

Beküldő lakhelye: Vas megye

Pályázat tartalma: két szöveges válasz, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Kedves, mosolygós, nyitott gyerekek. Az oviban is dicsérik őket. Nagyon büszke vagyok rájuk, ha dalt énekelnek, v. szavalnak nekünk otthon. Örömmel tölt el, ha szót fogadnak és nem kell mindent 6x elmondani, ha figyelnek rám és amikor jókat beszélgetünk.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A reggeli és esti programok levezénylése elég sok energiát vesz ki belőlünk. A gyerekek vagy még álmosak, vagy már fáradtak. Igyekszünk több időt hagyni a készülődésre, de egyelőre nem tapasztalunk változást. 6 és 3 éves a két nagyobb, mióta megszületett a kistestvérük nagyon összetartanak, (de sokat veszekednek is) alig figyelnek a szavainkra, néha szemtelenek. Nehéz még a szülők/felnőttek iránti tisztelet megtanítása is.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért szeretnék részt venni, mert 3 pici gyermek mellett a türelem gyorsan fogy estére...szeretném az esti programokat hatékonyabban -mérgelődés, kiabálás nélkül- átélni. látom, hogy általában akkor van gond, amikor időre kellene elkészülni...akár reggel is. Úgy érzem kezd kicsúszni az irányítás a kezemből, már a szigor sem segít. Olyan, mintha állandóan mérges lennék rájuk, ezt pedig nagyon nem szeretném.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére