Jelenlegi hely

Együtt a család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Nagyon boldog vagyok, amikor jövünk haza az iskolából,- és a10 perces út elég gyakran 45 perc-, és olyankor csak rá figyelek, csak őt hallgatom, és valóban mindent meg tudunk beszélni. Ő pedig csak csacsog szünet nélkül. Boldog vagyok, ha látom, hogy milyen felszabadultan játszanak együtt, pedig különböző neműek, s ők mégis jó tesók. És az is boldoggá tesz ha csak mi négyen (apa, anya, és a gyerekek) bekuckózunk és megszüntetjük a külvilággal a kapcsolatot, és egész nap csak pizsamában vagyunk.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A feleselés kezelése. Még csak 6 éves, és úgy érzem nincs köztünk meg a tisztelet. Talán nagyok az elvárásaim. Szeretném ha jobb barátnők lennénk, ne csak anya-lánya kapcsolat, és nem tudom miként csináljam, hiszen ez a meleg kapcsolat az én anyukám és köztem sem volt meg. meg lehet-e ezt tanulni?

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Úgy gondolom, a fent említett problémára megoldásokat találnék ezen a tréningen, és félek, hogy kifutok az időből, mert nemsokára kezdődik a kiskamasz, kamasz időszak, amikor biztosan nem én rám fog hallgatni és még inkább eltávolodunk egymástól.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére