Jelenlegi hely

Jó hír a szülőknek: Megváltozott a gyermekek gyógytornára történő beutalásának szabályai - ezentúl a gyermek háziorvosa is adhat beutalót

A Dévény módszer jótékony hatásást senkinek sem kell bemutatnom, nagyon sikeres és hatékony mozgásterápia ez a babák számára. Gyakorlatilag a baba születése után bármikor el lehet kezdeni, és minél hamarabb kezdik a csecsemők kezelését,  annál hatékonyabb, sikeresebb lehet a mozgásfejlesztés.

Ahhoz, hogy az alapellátáson belül egy kisbaba ingyenesen részesülhessen a módszerben, idáig egy szakorvosi beutalóra volt szükség, aminek megszerzése hetekbe, akár hónapokba is telhetett, és az mind a gyermek, tartós egészségi állapotát veszélyeztette.

Ezért a Dévény Anna Alapítvány 2019 őszén kezdeményezte a habilitációs-rehabilitációs kezelésekre történő beutalást szabályozó kormányrendelet módosítását. És most örömhírrel szolgálhatunk nektek, mert február 9-én végre megszületett a határozat. - Természetesen segítség, ha a védőnéniknek, gyermekorvosotoknak is felhívjátok a figyelmét rá.

Megkerestük Peringer Ágnest a Dévény Anna Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy egy kicsit foglalja össze nekünk, mit is jelent számunkra ez a változás.

A módosítás célja az volt, hogy a 0-3 éves korú gyermekek esetében elkerülhető legyen a sokszor hónapokig tartó várakozási idő a szakorvosi vizsgálatra, hiszen eddig a pici gyermekek esetében is szakorvosi beutaló volt szükséges.

Az Alapítvány 2 fordulóban készített el egy tanulmányt, mely megalapozta a kérés jogosságát, elsődlegesen arra alapozva, hogy ha a gyermekek a szakorvosi beutalóhoz jutás hosszú ideje alatt nem kapják meg időben a szükséges kezelést, úgy éppen a legfontosabb időszak esik ki, amikor a mozgásfejlődésük elmaradásának javításában még hatékony segítséget tud nyújtani a Dévény Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszer (DSGM-kezelés).

A Dévény Anna Alapítvány által benyújtott tanulmány kedvező visszhangra talált, de sajnos a COVID 19 járványhelyzet lelassította a kormányrendelet módosításának folyamatát, de a 2021. február 9-én megjelent Magyar Közlöny 2021. évi 19. száma már tartalmazza a módosított rendeletet:

„- 53/2021. (II.9) Korm. rendelet A praxisközösségekről 6.§ (2) bekezdés: Az R. 3. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A biztosítottat rehabilitációs ellátásra kizárólag a rehabilitációt megalapozó megbetegedés gyógykezeléséhez szükséges szakorvosi szakképesítéssel rendelkező orvos és e megbetegedéshez kapcsolódó esetleges szövődmények tekintetében illetékes szakorvos, illetve a rehabilitáció vagy fizikoterápia szakorvosa utalhatja be. A 0–3 év közötti gyermeket habilitációs kezelésre a háziorvos, házi gyermekorvos is beutalhatja.”

A megjelenő rendelet gyakorlatilag az alábbiakat jelenti:

Azon gyermekek esetén, akiknél a mozgásfejlődésben a DSGM speciális tünettana alapján eltérés észlelhető és emiatt kezelésre szorulnak és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott kezelésen szeretnének részt venni, a jövőben már elegendő a gyermek háziorvosától beutalót kérni.

Ezzel elkerülhető a szakorvosi vizsgálatra várás hosszú időszaka, természetesen, ha valaki már rendelkezik szakorvosi beutalóval, ő ugyanúgy jelentkezhet NEAK-finanszírozott kezelésre.

Az Alapítvány keretein belül az alábbi telephelyeken lehet NEAK-finanszírozott DSGM-kezelést igénybe venni:

  • Dévény Anna Alapítvány budapesti központja,
  • továbbá az alábbi vidéki telephelyek: 
  • Baja  
  • Kéthely
  • Kisvárda
  • Máriakálnok
  • Miskolc 
  • Mórahalom 
  • Nyíregyháza
  • Pécs 
  • Sajószentpéter 
  • Sülysáp  
  • Tiszafüred

A Dévény Anna Alapítvány által ajánlott DSGM-szakgyógytornászokat megyére bontva ITT találjáljátok.

Makai Marianna -  Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére