Jelenlegi hely

Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek

Számítógépre pályázhatnak július 4-ig rászoruló gyerekek a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom elnevezésű programjában.

A támogatásra minden olyan 10-14 év közötti gyermek jelentkezhet tanára által, akinek két vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga eléri a 4-est és otthonában nincs használható számítógép - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A pályázatnak tartalmaznia kell a szülő/gondviselő nyilatkozatát a hátrányos helyzetről, a gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonszámát és pontos elérhetőségét. A gyermek osztályfőnökének a feladata, hogy a szülői nyilatkozatot és a gyermek félévi, vagy év végi bizonyítványának iskola által hitelesített másolatát beküldje az alapítvány címére: 6701 Szeged, PF: 929., a "Számítógép Álom 2013" mottó feltüntetésével.

Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják, visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez.

Az alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén 2013-ban is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még használható) számítógépet.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére