Jelenlegi hely

Ti mondtátok: Tanácsok babakocsi vásárláshoz

Te is a tökéletes babakocsit keresed születendő kisbabád számára? Biztos benned is felmerültek már ezek a kérdések: milyen kereke legyen, mennyire legyen mély, mózeskosaras legyen, vagy "esernyő" kocsi, hány funkciós? Sok szempontot kell figyelembe venni: inkább sétákhoz kell a babakocsi vagy mindenhová azzal közlekedünk majd? Mi alapján választottak az Imami olvasói, milyen szempontokat vettek figyelembe? És végül jól döntöttek, szerették, könnyen használták a babakocsit, amit kiválasztottak? 


Fiú ikerpár számára kerestünk babakocsit kb. 5 évvel ezelőtt. Kiindulásnak megmértük a lakás és a panelházunk ajtajainak szélességét és a lift ajtónyílásának szélességét. Fontos szempont volt még, hogy könnyű legyen és könnyen össze lehessen csukni, így kisebb helyet foglaljon tároláskor. Sokat keresgéltem használt kocsikat a neten, de végül egy webáruházban találtuk meg a megfelelőt. Ez egy "Hauck Babakocsi Roadster 11 Duo SL Wheel Sand" típusú kocsi. (Jelenleg épp akciós a Brendonban.) Kb.két éves korukig használtuk ezt a kocsit és megkímélt, szép állapotban sikerült is eladni. Buszozást kipróbáltuk vele. Magas padlós buszra emeléshez két felnőtt szükséges, de alacsony padlós buszra egyedül is fel lehet jutni vele. Lépcsőzés könnyedén ment vele a nagy kerekek miatt. Bevásárlás: Tesco, akkor még Plus-ba simán be-ki tudtam vele menni. Lidl-be bejutni könnyebb, kijutni annál bonyolultabb volt, mert a pénztár végénél leszűkül a hely. Utazás hosszabb távra: kezdetben kis Polski tetején tetőcsomagtartón szállítottuk a babakocsit,később a Suzuxi SX4 csomagtartójának ajtaját gumipókkal kellett lefogatni, mert teljesen nem fért bele a csomagtartóba. - Egy 5 éves ikerpár anyukája Székesfehérvárról


legyen viszonylag nagy kereke, így nem zötyög, és áttolható a kátyúkon - a bolygókerék nagyon hasznos - az alsó kosár sajnos mindig piszkos lett az út porától, ezért jó, ha van valamilyen felső rakodó tér is - a mély kocsi csak max. 1 évig jó, ezért nem kell a legdrágábbat megvenni


Sziasztok, Én az anyukák azon csoportját gazdagítom, akik mindennek utánanéznek, interneten, ismerősöktől kérdeznek, hetekig foglalkozom akár egy témával, hogy a legjobb megoldást találjam meg a család számára, ezért nagyon jónak találom az ötleteteket. A babakocsinál szerintem mindenképp azt kell megnézni, hogy hol laksz, hol fogod tárolni a babakocsit, milyenek az utak a környékeden. Mi panelban lakunk, Székesfehérváron, és közös tárolóban tároljuk a babakocsinkat. Én mindenképp többfunkciós kocsira szavaztam és az idő igazolt is. Ugyanis a babakocsi mózeskosaras részét, csak pár hónapig használod, s mihelyst a baba ül, még ha nem is stabilan, már mehet a sportkocsiba, mert nézelődve sokkal izgalmasabb neki is. Nekünk dönthető a sport rész háttámlája, így akár fekve is kényelmes, jókat aludt benne Gréti és félig dőlt pozícióban is sokat használtuk az elején. Fontos, hogy alul legyen egy kis tároló, nekünk a háttámlán is van egy jó nagy zseb, illetve a babakocsihoz járt pelenkázó táska, esővédő. A babahordozót nem csak az autóban tudtuk használni, hanem egy másik adapterrel a babakocsi vázára is szerelhető, így ha csak beugrottunk valahova, elég volt a vázat elvinni, és a hordozót helyeztük vázra. Szerintem praktikus. Ami még fontos, mi felfújható nagy kerekes babakocsit választottunk és mivel a fordulékonyság szempont volt 3 kerekű babakocsink van. Nagyon könnyen irányítható, bár ha hegyes-völgyes vidéken, rossz utakon a 4 kerekes stabilabb, de nekem a városba pont ez kellett. Sokat gondolkoztam, hogy majd akkor esernyő babakocsit kell venni, ha már tud járni a Gréti, de nagyon jól elvagyunk ezzel (mert nehéz ám, szóval, ha fel kell cipelned a lakásba, akkor az ilyet felejts el), a játszótérig és vissza beül a kocsiba egyenlőre, ha meg már nem akar beülni vettünk egy háti hordozót, amit túrázáshoz ajánlanak, nagyon szuper dolog. Megkönnyíti az utazásokat, kirándulásokat, nem a karodban kell a 12 kg-os gyermeket cipelni, hanem a hátadon, így még a kezed is szabad:-) Mi közepes árkategóriában a Giraffe Club termékét választottuk és nem bántuk meg! Remélem, tudtam segíteni! Üdv:Kata (Székesfehérvár) az 1 éves Gréti anyukája 


Mi csak arra az estre vettünk babakocsit, hogyha nem tudnám hordozni a kisfiamat. Aztán annyira megszerettük a hordozást, hogy 6 hónapig nem is csináltunk mást. Majd elővettük a babakocsit, amit az alapján választottunk, hogy sportbabakocsi legyen, amit teljesen le lehet dönteni, mert azt gondoltuk, hogy csak akkor tesszük bele, ha már nagyon nehéz, egyébként meg, ha szükséges, akkor kicsinek is. Mi egy Pierre Cardin babakocsit vettünk,de nem volt túl jó választás. A kereke a nagyon rossz, a belvárosi macskakövön elég nehezen lehet tologatni. A fekvőfelülete jó, még a lábtartója az, ami elég gyengének tűnik, de mivel még nem használjuk, ezért nem tudom, hogy az milyen. CSak olyan babakocsit szabad megvenni, amit ki lehet próbálni személyesen. A magasság, a könnyű tolhatóság, és a masszivitása miatt.


Sziasztok! Számomra az alábbi dolgok voltak fontosak: bolygósítható kerék (így nem kell minden kanyarnál megemelni a kocsit), nagy ülő-fekvő felület (a gyerkőc még nagyobb korában és a téli bundazsákban is kényelmesen elfért), jól lehessen téliesíteni, majd nyáron lebontani a felesleges alkatrészeket, átfordítható tolókar (nagyon praktikus, mert kicsi korában tolhatod úgy, hogy te lássad, majd ha nagyobb lesz átfordíthatod, hogy tudjon nézelődni + szeles időben is jó ha variálható), könnyen tisztítható anyagból legyen a huzat. Ez volt a Bergon Dimension 2x és imádtam! Amikor már nem volt mindennapos a babakocsi használat egy esernyőre csukható, könnyű babakocsit vettünk ami lazán betehető az autóba is, de itt is fontos volt a bolygósítható kerék, a dönthető háttámla (mert azért hosszabb úton még nagyobb korában is elszunyókált), hogy legyen teteje és alul kosara. Ő pedig a Baby Design Travel volt. Remélem tudtam segíteni :) Adrienn


2 funkciós babakocsit (Bergon 2Dx) vettünk őszi születésű babának,hogy télen a rengeteg takaróval is beleférjen.

Elönyök:

- a hóban,terepen (hétvégi telek pázsitnak éppen nem nevezhető füvén) is könnyen toltam a nagy kerekekkel

-a gyerek még 1 évesen is tudott benne aludni úgy hogy nem lógott le a lába

-a szúnyoghálója zip-záros így valóban passzol a a babakocsira nem tudnak bejutni a rovarok -esővédőjén van nyílás így a anyuka be tud nyúlni cumit visszaadni plusz nincs aggódás hogy nem kap levegőt a a baba

-egyszer elhagytunk egy kerékanyát ezért felhívtuk a márkaszervízt és postán teljesen ingyen küldtek egyet -tolókar átfordítható

- masszív, nem fúj át rajta a szél-téli babáknál fontos szempont.

Hátrányok:

-nagyon széles, nem minden liftbe fér be,

-autóban szállítani csak akkor nem probléma ha kombi autód van

-sportkocsiként nem szerettem, mindig össze vissza csúszkált a baba benne.


Babakocsi-vásárlási tanácsok  

Háromgyerekes anyukaként - és jó néhány babakocsi tulajdonosaként - ajánlom a következőket:

1. Érdemes megfontolni, mire szeretnénk használni a babakocsit:

csak tologatjuk a gyereket a városban, aztán a babakocsi-tárolóba helyezzük? Vagy kirándulásra is vinnénk? Macskaköveken, földúton sokkal praktikusabb a nagy kerekű kocsi, de a felfújható kerekűeket nem tartom praktikusnak, mert rendszeres pumpálást igényelnek, és sérülékenyebbek. A kényelem szempontjából sem előnyösebbek: a legtöbb baba könnyebben alszik el, ha rázzák. Városon belül a kiskerekű modellek is tökéletesen megfelelnek.

2. Milyenek a terepviszonyok?

Ha nagy domborzati különbségek vannak a lakóhelyünkön vagy futás közben is használható kocsit szeretnénk, szükséges lehet egy tolókaron elhelyezett fék a kerékfékek mellett. Más esetben ez szükségtelen többletköltség.

3. Hol tároljuk, hogyan szállítanánk a babakocsit és a gyereket? Aki sokszor száll buszra, annak elengedhetetlen a könnyű vázú, könnyedén összecsukható kocsi, hiszen emelnie kell a babát és a csomagokat is! Ha autó csomagtartójában fog "lakni" a kocsi, akkor a csomagtartó méretét kell összevetni a babakocsi összecsukott állapotától (befér-e mellé a sok csomag, ill. ki lehet-e venni a babakocsit akkor is az autóból, ha táskák vannak körülötte?)

4. Mekkora kisbabának szeretnénk a babakocsit?

Újszülöttkortól csak a teljesen vízszintesig dönthető kocsit javaslom a baba gerincének védelmére. Ma már minden árkategóriában és méretben található vízszintes fekvőfelületű modell. De a vízszintes sokáig kényelmes; nagyobb babáknak is ajánlom, altatáshoz.

5. Mikor születik a kisbaba?

A tavaszi, nyári kisbabáknál az első télen még szükség van jól téliesíthető babakocsira, de overallba öltöztetve a nagyobb babák esetleg nem férnek bele a kisebb típusokba. A mózeskosarasoknál a kosár hosszát, összecsukható –sport- modelleknél a szélességet érdemes megfigyelni, átgondolni. A téli lábzsák is sok esetben csak fekvő pozícióban rögzíthető, más esetben szép nagy, rugalmas, de nem melegen bélelt.

6. Biztonság:

Bár még alig született meg a kisbaba, máris emeli a fejét, megfordul… és kiesik a kocsiból! A mózeskosár sokáig kedvenc felszerelés lehet, de szerezzünk be beleillő biztonsági övet (akár készíthetünk is). Ha a babakocsira travel systemként vagy külön-külön rápattintva babahordozót, egyéb feltétet rögzítünk, ellenőrizzük a rögzítési pontokat. Ne vegyünk meg műanyag rögzítőjű típust! Ha sokat használjuk a kocsit, biztonságosabbá tehető fényvisszaverő prizmákkal, illetve kerékpárlámpákkal.

7. Terhelhetőség:

Főképpen a könnyebb vázú kocsiknál fordulhat elő, hogy nem bírja a számunkra szükséges terhelést. Vegyük sorra, mekkora súlyt szeretnénk cipelni a tolókarra akasztott táskában, a kocsi alján levő bevásárló hálóban, illetve szeretnénk-e a vázhoz (majd) testvérfellépőt csatlakoztatni. Az acél váz többet bír, de nehéz…

8. Szükséges kiegészítők:

esővédő, napernyő, szúnyogháló, felakasztható pelenkázó táska, téli lábzsák. Mindig legyen nálunk egy váltás pelenka, törlőkendő, sapka és takaró.

9. Felesleges kiegészítők:

extra rugó a kerekeknél (mivel a baba a macskaköves úton alszik a legédesebben), pohártartó és tálca a tolókarnál, egyenes naptető és egyéb fedő-megoldások.

10. Esztétikumok, praktikumok:

Nagyon szép a sötét színű babakocsi, de a színét biztosan kifakítja a Nap egy-két év alatt! Ráadásul nyáron a sötét szín magába gyűjti a napsugarakat, és nagyon meleg lesz! A pici babák így, a nagyobbak úgy, de mindegyik hamar bepiszkolja a kocsit. Fontos a könnyen tisztíthatóság: nagyon praktikusak a hófehér pamuttal bélelt mózeskosarak, valamennyi kocsi színes huzata is levehető (vagy valahogy leszerelhető). Szerintem a gyapjúmosásra alkalmas mosóprogram a babakocsi-huzatokhoz is megfelelő. Sok modell nylon-szerű anyagú. Ez ugyan letörölhető, de a gyereknek rendkívül kényelmetlen, főleg nyáron. Tegyünk rá pamut védőhuzatot.

11. Röviden a babahordozókról:

A lehető legnagyobb dőlésszögű modellt válasszuk! Ne vegyük meg álmaink travel systemét, ha a hordozójában „félbetörik” a csecsemő! Újszülőttnek létfontosságú a fejszűkítő. Ne tartsuk benne a babát hosszú órákig, mert ártalmas a gerincének! Mindig menetiránynak háttal rögzítsük az autóban! Ne legyen huzatban a kisbaba és számoljunk azzal is, hogy az autó klímája a levegőt kiszárítva nehezítheti számára a légzést!

12. Árak:

Ne ár alapján válogassunk!!! Írjuk össze, mit szeretnénk, menjünk el áruházakba, és szakértő eladók segítségével teszteljük a kiválasztott típusokat. Ha pedig sok a nehezen kifizethető extra igény, nézzünk szét a használtcikk-piacon, online börzéken. Egy kisbaba egy jó modellt nem tesz tönkre, az összecsukásból eredő karcokat pedig egy új járgányon magunk is hetek alatt létrehozzuk. Ma már ikrek számára is nagyon nagy a kínálat!

Sikeres keresgélést kívánok minden kedves kismamának! Mihályi Orsolya


Ideális babakocsi nincs, de vásárlás előtt célszerű végiggondolni a következőket (majd felállítani egy fontossági sorrendet a tulajdonságokról):

1) Milyen korú babának vásárolja a babakocsit?

Az újszülötteknek olyan babakocsi alkalmas, amelynek fekvőfelülete vízszintesig, illetve majdnem vízszintesig dönthető. A mózeskosaras babakocsik a legmegfelelőbbek, magas oldalfalú kialakításuk ugyanis óvja a csecsemőt az időjárástól, és ebben hason is alhat a kicsi. Körülbelül féléves vagy ennél idősebb gyermeknek olyat válasszon, amelynek a háttámlája legalább két fokozatba állítható.

2) Hogyan fogja használni?

Ha nap mint nap hosszabb útra indul, célszerű strapabíró, sok hasznos kiegészítővel felszerelt babakocsit venni. Ha autóval jár, fontos, hogy a babakocsi könnyen (egy kézzel) nyitható legyen és beférjen az autó csomagtartójába.

3) A kocsi súlya

A nagyobb súlyú babakocsi stabilabb, de ha gyakran kell emelnie, (például emeletre felvinni), könnyebb kocsit válasszon.

4) A kerekek mérete

Ha rosszabb terepviszonyok között, kavicsos vagy földúton használja, célszerű nagy kerekű vázat, ha jó minőségű úton tolja, akkor kisebb, bolygósítható kerekűt választani. A bolygósítható kerék könnyebben manőverezhető szűk helyen is, például üzletben.

5) Állítható tolókar

A kocsit toló kényelme érdekében hasznos, ha a tolókar egy mozdulattal állítható több magassági fokozatban, illetve dőlésszögben. Így nemcsak az anyukáknak, ha¬nem az apukáknak is kényelmes.

6) Menetirány

Jó néhány babakocsi menetiránya változtatható: vagy a tolókar állításával vagy a felsőrész mindkét irányba való felhelyezésének lehetőségével. Az első időszakban a csecsemő szereti látni a mamáját, később pedig szívesebben ül menetirányban.

7) Biztonság

A biztonságot szolgálják a fékezhető kerekek, illetve az biztonsági öv – ebből legjobb az ötpontos változat. Az övet mindig csatolja be!

8) A mama kényelme

Számos kiegészítő segíti a mamákat a babakocsi kényelmes használatában, mindez befolyásolja választásukat. Ilyen a könnyen levehető és mosható huzat, a lecipzározható vagy cserélhető téli-nyári huzat, az állítható magasságú tolókar, bevásárlókosár, esővédő, a különböző tárolórekeszek. Olyan modellt válasszunk, amely lehetőleg minden igényünket kielégíti, márkás, megbízható minőségű, és megfelelő a szervizháttere. Ha a kocsit több gyermekre tervezzük, fontos, hogy tartósat, jó minőségűt válasszunk.

9) A trend

A babakocsik esetében is létezik divattrend. Az egyes modelleket évről évre módosítják, új színvariációkban, pluszszolgáltatásokkal hozzák forgalomba. Mindenesetre, ha nem biztos a kicsi neme, vagy előreláthatólag több gyermek is használja majd a babakocsit, válasszon semleges színűt.


Amennyiben előre láthatólag több gyereket is terveztek, hasznos, ha olyan babakocsit választatok, ami strapabíró, és várhatóan a kistesó is használni tudja.


Meddig szeretnéd használni, gyermeked hány éves koráig; legyen nagykerekű, ide-oda állítató tolókaros, cuccolós, ha sétálni mentek, beleférjen minden. Könnyen összecsukható legyen, minél kisebbre, ha autóval is szállítani a akarjuk. Edit, 3 gyekőc anyukája, Cegléd


Sziasztok! A háromkerekű csoda babakocsikat csak városban jó talajon lehet használni és csak sétára. Autóba, buszra felejtsd el! A szempont mindig az legyen, hogy mire akarod használni. Ha a mózest csak a babkocsin tolod, akkor jó a merev falú. Ha leveszed róla és kézben is viszed, akkor nem jó a merev falú. Az esernyőre csukható babakocsit a legkönnyebb autóval vinni. Szerencsére ma már gyártanak mózessel, hordozóval is esernyő babakocsikat. Ákos Gróf


4 kerekű (a 3 kerekű nagyon divatos, de nagyon nem praktikus a kaposvári utcákon, még így is komoly útvonaltervezés kell), bolygó kerekek!, nagy terepre való kerekek, lehetőségekhez képest könnyű!!! (a babád nem lesz mindig 4 kiló!), többfunkciós: mózeskosár, ami a sportkocsiba helyezhető, hordozó, ami autósülésként is használható 9kg-ig. És ha több babát szeretnétek, feltétlenül unisex színű :) Ja, és amit mi elbuktunk: összecsukva férjen be az autódba, és lehetőleg férjen még mellé mondjuk min. egy utazótáska :D!!!


Sziasztok, mi elég sokat utazunk, és mindenképpen ehhez alkalmazkodó babakocsit kerestünk. Én szerettem, hogy ha elalszik a gyerek az autósülésben, akkor nem kell felébreszteni, hanem a babahordót rá lehetett csatlakoztatni a babakocsira. És kész:-) És persze taknyos, nyálkás időszakban is jó volt, mert a babát teljesen le lehetett takarni benne. Szóval persze nem egy szuperdivatos kocsi mindenféle kicsi és nagy kerékkel, de mi szerettük... (Graco 4 de lux) Üdv, Timi


Tökéletes babakocsi nincsen. De vannak olyanok, amik megfelelnek az igényeknek. A fontos, hogy az igényeket kell tisztázni, akár listát írni róluk: hol/mire akarod használni, egy funkciós legyen, vagy több, befér-e az autóba, egyszerű összecsukni, könnyű súlyú, ha esetleg emelni is kell és a tárolás szempontjából is fontos lehet. A stabilitása és a masszívsága sem elhanyagolható, ennek leginkább fórumokon néztem utána. Ha ez megvan, akkor meg kell határozni a max. összeget, amit rászánsz és elhatározni, hogy újat vagy használtat veszel. Mi az első babánál ránézésre vásároltunk egy régit, nem volt olyan rossz, bár 1-2 igényemnek nem felelt meg. A második gyereknél használtan vettünk, előtte jól átrágtam magam a témán és kinéztem egy típust. Meg vagyok vele elégedve. Az egyetlen hibája, hogy alig fér be az autóba, de valószínű erről a WagonR tehet, mert az csak akkor tágas, ha nem ül benne senki. :-) Zsuzsi - Nyíregyháza 


Sziasztok! Babakocsi ügyben 2 törpe és paneltapasztalattal tudok szolgálni. A legfontosabb persze itt a használat: hol kell vele közlekedni( aszfaltozott utakon vagy döcögősebbeken (kerék ilyenkor nagyon fontos), be kell e férjen picuri liftbe, esetleg csomagokkal meg kell e pakolni majd (több mint valószínű hogy kell), esetleg emeletre, tömegközlekedési járművekre kell e hurcolni (egy 7 kilós kocsi egy 10 kilós gyerekkel már 17 kiló, plusz ha vettél egy kenyeret meg egy üdítőt az mindjárt plusz 3... ezt sokszor emelni kell!!! Akár csak azért mert magas a járdaszegély). Ezeket jól át kell gondolni, és sajnos ilyen esetekben sok olyan járgányról le kell mondani ami egyébként nagyon tetszene. Ilyenkor egyébként jó vásár lehet használt kocsi is. Sokan, nagyon sokan vannak ugyanis akik beleesnek az átgondolatlanság hibájába, vagy csak később jönnek rá, hogy mégsem az igazi a gép (a környezetemben nem is tudok olyan anyukát aki ne panaszkodott volna a kocsijára ezért vagy azért). Ilyen esetekben egy két-három hónapig használt kocsi akár fél árakkal is tud olcsóbb lenni mint az új. Sok kocsit ajánlanak úgy, hogy a gyerek újszülött korától egészen addig jó amíg csak kocsi szükséges. biztosan van ilyen de amennyire a tapasztalataim mutatják többnyire mégis kocsit váltanak az anyukák előbb utóbb. Olyan kocsi amelyik az újszülöttnek is jó akár télen és nyáron is, és egy 2 évesnek is, ne adj isten tesót is elcipel... nos bizonyosan van, de az én személyes véleményem: ez olyan hogy ami mindenre jó az valahol igazán semmire se... Még egy és sokkal inkább személyes szempont lehet, amit megint csak érdemes átgondolni, hogy a babakocsi kicsit olyan lesz az anyuka számára mint egy gurulós hatalmas női táska. Szóval nem árt ha szeretjük a jószágunkat, meg tetszik is.


Könnyű legyen cipelni, összecsukni, szétnyitni és beférjen az autó csomagtartójába. Legyen benne (rajta) sok hely a csomagoknak, játékoknak. A hordozó részt lehessen könnyen leszedni - ne kétemberes mutatvány legyen! Álljon kézre. Tudd és szeresd használni.


Az egyik legfontosabb szempont, hogy hol - milyen terepen szeretnénk használni a babakocsit. Mi a faluszélen lakunk, ahol a kavicsos út és az erdei ösvény miatt mindenképp nagykerekű, masszív kocsit kellett választanunk - ráadásul a leendő tesó(k)nak is szerettük volna átörökíteni. Viszont sokat járunk a városba is, ezért a kocsinak könnyen és viszonylag kicsire összecsukhatónak kellett lennie, a nagy kerekeket pl. egy mozdulattal le lehetett pattintani. És persze ár, funkciók, dizájn :) - Gyöngyvér, Szenna - Kaposvár


A legfontosabb szempont hogy nagy kereke legyen, kevésbé rázkódik a gyermek akármilyen terepen vagy kénytelen sétálni (ez tényleg így igaz), legjobb döntésünk volt anno. Mivel a lányom februári mi mindenképp 3 funkciósban gondolkodtunk s ez is jó döntés volt. Hátrány volt a nagy méret (autózáskor pl.) , hogy kevésbé lehet összecsukni, de átvészeltük később beruháztunk egy olcsóbb esernyőre csukható babakocsira, de 2,5 éves kora óta mi nem használunk babakocsit egyáltalán. Fontos hogy állítható legyen a babakocsi karja, hogy amikor már nagyobb akkor arra nézzen a baba amerre tolod a kocsit. S ami szintén fontos hogy kényelmes legyen (tudtuk hogy viszonylag nagy baba lesz, hosszú, mert a szülei is magasak) tehát a választásnál is figyelembe vettük ezt. Remélem tudtam segíteni pár hasznos gondolattal. - Györgyi, egy 3 éves kislány anyukája


Reméljük, hogy segítenek a fenti tanácsok a választásban! Boldog babavárást kíván az Imami csapat!

A beérkező olvasói vélemények alapján összeállította: Timi (Fehérvárimami)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére