Bővül az olvasnivalók tárháza Nádasi-Ozsvár Andrea: Zsebszösz mese című alkotásával.
Nádasi-Ozsvár Andrea: Zsebszösz mese
Egyszer volt, hol nem volt, valahol a messzeségben, a vasalatlan ruhahegyeken és a plüsstengeren is túl, élt egy öreg zsebszösz.
Ez a zsebszösz annyira szegény volt, hogy a három fiának csak egy név jutott. Szösz Dini, Szösz Dani és Szösz Dániel nagyon haszontalanok voltak, egész nap csak egy nadrágzseb szélén üldögéltek és napoztak, egyik sem akart elmenni dolgozni a boholytalanítóba.
Egy nap azt mondja nekik az apjuk:
- Dini, Dani, Dániel! Itt az ideje, hogy megtudjátok, mi az élet! Induljatok el világot látni, és addig vissza se gyertek, amíg meg nem gazdagodtok!
Elindult hát a három rosszcsont szösz. Egyszer csak egy hármas útelágazáshoz értek. Az elágazás előtt útmutató tábla is volt, amely három irányba mutatott. A jobb irányba mutató táblán az állt: három próba, a bal irányba mutatón az, hogy három zsebszöszkirálylány, az egyenesen előre mutatón pedig az, hogy három láda kincs.
Tanakodtak a szösz-legények, hogy merre menjenek. Végül arra jutottak, hogy mindegyik úton elindul közülük egy, valamelyikük csak sikerrel jár, és majd megosztozik a többiekkel.
Mondtam már, hogy ezek a szöszök rettentő haszontalanok voltak? Mindegyikük elindult a maga útján, de amikor már nem látták egymást, mit csinált Dini? Belegondolt, hogy a három próba veszélyes, mi több, fárasztó is lehet, és inkább leheveredett a jobb oldalára. És Dani? Nekiállt töprengeni, hogy mi van, ha zsémbesek a szöszkirálylányok, vagy azt akarják majd, hogy segítsenek a házimunkában? A sok gondolatnak sürgős bal oldalra fekvés lett a vége. Hát Dániel? Felmérte, milyen nehéz lehet három láda kincs, miért pont ő cipelje? S már le is feküdt a hátára, felhőket bámulni.
Eltelt egy nap, kettő, de még 7 is, mire megmozdultak és visszasétáltak az útjelző táblához, ahol aztán nagy szuszogva, homlokot törölgetve meséltek a többieknek: Dinit egy griffmadár tartotta fel az útján, Danit egy hétfejű sárkány, Dánielt pedig egy ripityomos apacuka.
Mentek, mendegéltek tovább, csak úgy lassacskán, vánszorgósan, hátha a szájukba repül a sült galamb. Nagyvártatva elértek egy rozzant kalyibához, ami előtt egy szakállas, bibircsókos öregasszony ült sámlin, és pókhálót kötögetett. Tudták a szöszök, mi a dolguk, köszöntek hát szépen:
- Jó napot öreganyám!
- Öreganyám a nénikétek térdekalácsa, még csak 300 éves vagyok! – sipákolta a banya, és rájuk dobta a pókhálót.
Onnantól kezdve akarták, nem akarták, bizony Dini, Dani, és Dániel a banya szolgálatában álltak, napkeltétől napnyugtáig dolgoztak. Bánta már mindegyik, hogy az útját be nem járta! Mégiscsak jobb lett volna a 3 próba, a 3 láda kincs, vagy a három zsebszöszkirálylány, mint a szakadatlan denevérszemgolyó-befőzés vagy a békacomb-pucolás!
Ahogy a fiúk keze járt, lassacskán az eszük is megjött. Ki is ötöltek egy tervet a kiszabadulásukra. Most aztán hasznát vették a korábbi rosszcsontságuknak!
Egy nap a banya arra ébredt, hogy megcsikordul a kalyiba ajtaja, s látja ám, hogy szökik Dini, Dani és Dániel! Amíg aludt, Dini kilopta a zsebéből a kulcsot. Repült volna utánuk a banya, de a seprűje nem mozdult, mert Dani odaragasztotta a falhoz csiganyálka-lekvárral, azt pedig semmi el nem bontja!
Olyan mérges lett a boszorkány, hogy az ég is dörgött belé:
- Elkaplak titeket, ha kell, szaladva is! – rázta utánuk az öklét, de az ajtón túl már nem jutott. Dániel búcsúzóul a pókhálót feszítette az ajtóra, s úgy belegabalyodott a banya, hogy azóta az ajtóban állva moha nőtt az északi oldalára.
A fiúk visszatértek az útelágazáshoz, és most már mindegyikük ment a maga útján. Az apjuk végre büszke lehetett rájuk: három teljesített próbával, 3 láda kinccsel és három zsebszöszkirálylánnyal tértek haza.
Azóta is boldogan élnek egy farmernadrág bal zsebében, ha Anya ki nem mosta őket.
