Jelenlegi hely

Indul a szezon az Aeropark repülőmúzeumban

Március 18-án és 19-én változatos programokkal nyitja a szezont a ferihegyi repülőmúzeum, amely az elmúlt évben rekordnak számító 100.000 látogatót fogadott. Az ország egyik legnépszerűbb kiállítóhelye számos új látnivalóval készül idén, tavasztól őszig pedig szinte egymást érik majd a különféle tematikájú rendezvények.


forrás: Aeropark

"Ezen a hétvégén izgalmas programok egész sorával várja a látogatókat az Aeropark. A vendégek pilótákkal, légiutas-kísérőkkel, műszaki szakemberekkel találkozhatnak a kiállított történelmi repülőgépek pilótafülkéjében és fedélzetén. A repülőmúzeum szimulátorában pedig bárki belekóstolhat abba, hogyan dolgoznak a pilóták a legmodernebb utasszállítókon. A szakemberek több gép pilótafülkéjét életre keltik, és minden órában beindítják a legendás kukacbombázó helikopter jellegzetesen duruzsoló csillagmotorját. A múzeum légiutaskísérő-programot hirdet a Tu-154-es utasterében, ahol a látogatók megismerhetik, milyen feladataik vannak egy járaton a stewardesseknek. Hazánk első női közforgalmi pilótája, Czigány Ildikó mindkét napon repülős kvízzel várja az érdeklődőket. Az előzetesen regisztráló utasok reptérlátogatásra indulnak Ferihegy kulisszái mögé, és ezen a hétvégén megtekinthető az idén 73 éves történelmi 1-es Terminál is az Ablak a világra tematikus séták keretében" – közölte Kránitz Balázs, az Aeropark ügyvezető-helyettese.

A téli hónapok alatt több repülőgép pilótafülkéje is ápoláson esett át. Megújultak a legendás Tu-154-es pilótaülései, kárpitozáson esett át a Tu-134-es utastere, látványos változáson ment át a korábban kalibrálási feladatokat ellátó Jak-40-es és L-410-es repülőgép fedélzete, és számos belső felújítást végeztek a hatalmas reptéri tűzoltóautó, a 40 éves Simba vezetőfülkéjében.


forrás: Aeropark

"Az idei évben várhatóan ismét bővül majd a kiállítás, a múzeumot üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ új légijárművek érkezését készíti elő. Már épül, és hamarosan kipróbálható lesz az a Mi-2-es helikopterszimulátor, amely ízelítőt ad abból, hogyan dolgoztak ezek a helikopterek egykoron a magyar légimentőknél és a légirendészetnél" – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója. Hozzátette: az ország harmadik legnagyobb Ikarus nosztalgiaflottáját fenntartó szervezet idén újabb, a repüléshez ezer szállal kötődő, restaurált autóbuszokat fog bemutatni. Hamarosan a közönség is találkozhat majd azzal a Centrumbusszal, amely egykoron Ferihegyet kötötte össze a budapesti belvárossal.


forrás: Aeropark

Az Aeropark tavaly több, mint 100.000 ezer látogatót fogadott, a folyamatosan induló reptérlátogatásokon pedig közel 40.000 érdeklődő ismerhette meg testközelből a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, valamint a Debreceni Nemzetközi Repülőtér működését. A ferihegyi repülőmúzeum idén is számos nagyrendezvénynek, autóstalálkozónak és családi napnak ad otthon. Júniusban nem marad el a Múzeumok éjszakája, júliusban ismét megszervezik a Kéklámpás találkozót, augusztusban jön majd a Repülőtér éjszakája, októberben pedig mintegy 70 legendás Ikarus érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra. Lesz olyan hétvége, amikor a keleti blokk egykori legnépszerűbb autói, a Zsigulik költöznek be a történelmi repülőgépek közé. Nyáron több turnusban tábort szerveznek a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára, szombat esténként pedig az elmúlt évtizedek legismertebb repülős filmjeit vetítik a múzeum kertmozijában.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére