Jelenlegi hely

Az idejében felismert mellrák 95 százalékban gyógyítható

A mellrák korai felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet vasárnap az Egészség Hídja Összefogás Egyesület, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány és a Női Egészségmegőrző Program.

A szervezetek közös, a budapesti Uránia moziban tartott rendezvényén Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettese elmondta: a mostanihoz hasonló kampányoknak is köszönhetően csökken a mellrák halálozási aránya.

Hangsúlyozta: 2013-ban, 2001-hez képest, annak ellenére százötvennel kevesebben haltak meg mellrákban, hogy a diagnosztizált esetek száma, szintén 2001-hez viszonyítva ezerhatszázzal emelkedett. A főorvos szerint a megbetegedések számának mérséklődését nem lehet várni, ugyanakkor a felépülési arányon lehet még javítani.

Váróterem

Polgár Csaba szerint ehhez a politikának is segítséget kell nyújtania, például a sugárterápiás géppark fejlesztésével, valamint az orvosok elvándorlásának megszüntetésével.

Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja elnöke azt mondta: a mellrákot nem szabad halálos stigmaként kezelni, hiszen saját példája is azt mutatja, hogy a betegség legyőzését követően lehetséges teljes életet élni. Kiemelte, hogy a statisztikák szerint az időben felismert mellrák 95 százalékos hatékonysággal gyógyítható.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére