Jelenlegi hely

Márton-napi mese

Márton-nap alkalmából oldalunkon is elolvashatjátok Skolik Ágnes: Repülő kislibák című alkotását.

                              

Skolik Ágnes: Repülő kislibák
 

Liba mama a baromfiudvar mellett, egy kis házikóban lakott. Itt volt a fészke, a fészekben pedig négy pici tollgombolyag pihegett. A kislibák ma reggel bújtak ki a tojásból, fáradtak, gyengék voltak még.

Liba mama óvatosan helyezkedett a fészekben, nehogy rátaposson valamelyik kislibára.

Később, amikor már melegen sütött a nap, így szólt kicsinyeihez:

– Gyertek libuskáim, megmutatom nektek a világot! – Azzal kilépett az ólból, és megvárta, amíg a kislibák is kibukdácsolnak a fészekből, majd libasorban lépegetve, elindultak a baromfiudvar felé.

A baromfiudvar lakói kíváncsian méregették a kis tollas jószágokat, akik szaporán igyekeztek a mamájuk után. Kicsit féltek a hatalmasra nőtt libáktól, és a kakasoktól, tyúkoktól is. Egy rövid séta után visszamentek a kis házikóba, ettek-ittak, majd visszabújtak a fészekbe. Liba mama is felült a fészekbe, és így gágogott:

– Aludjatok gyorsan, mert holnap fárasztó napunk lesz. Elmegyünk a tóhoz! –

Másnap reggel a kislibák izgatottan várták, hogy induljanak a kirándulásra. Reggeli után el is indultak, és nem is kellett sokat gyalogolni, mert a tavacska a baromfiudvar mögött volt.

A tó partjára érve Liba mama így szólt a kislibákhoz:

– A libák nem csak sétálgatni tudnak, hanem úszni is. Megmutatom, hogyan kell, csináljátok utánam! Ezzel besétált a vízbe, lépett egyet-kettőt, majd ahol már mélyebb volt a víz, kalimpálni kezdett a lábaival, és lassan beljebb úszott a tóba. Aztán megállt, visszafordult, és hívogatni kezdte a kicsinyeit:

– Gyertek, gyertek libuskák,

kövessétek a mamát! –

Három kisliba egymás után besétált a tóba, és úszni kezdtek a mamájuk felé. A negyedik libuskának viszont nem akaródzott utánuk menni. Belelépett a vízbe, de rögtön vissza is húzta a lábát.

– Ez a valami hideg. Nem szeretem – gondolta magában.

– Márton ne félj, gyere te is, lépj bele a vízbe, ahogy a testvéreid! – szólt Liba mama.

Márton újra belenyújtotta lábacskáját a vízbe.

– Még mindig hideg. Nem szeretem – gondolta szomorúan, és nézte, ahogy a testvére vidáman lubickoltak a vízben. Harmadjára is próbálkozott. Előbb a jobb, aztán a bal lábával lépett a vízbe.

– Gyere Márton, ne félj! – hívogatták ekkor már a testvérei is. Egyet lépett befelé, aztán még egyet, és még egyet.

– Jaj! Itt már mély a víz, és nem ér le a lába!

– Ki akarok menni! Vissza akarok menni a partra! – kiabálta, és közben kapálózott a lábával. Minél inkább kapálózott, annál inkább nem ért le a lába, és egyszer csak azt vette észre, hogy úszik! Úgy, mint a testvérei, és úgy mint a mamája! Ettől nagyon boldog lett, még jobban kapálózott, és hamarosan oda is úszott a testvéreihez, és a mamájához. Liba mama nagyon megdicsérte Mártont, és persze a testvéreit is, mert nagyon ügyesek voltak.

– Lassan ideje befejezni az úszkálást, és hazatotyogni – mondta, és úszni kezdett a part felé.

A kislibák, ahogy a földön, a vízben is libasorban követték.

A libacsalád ezentúl minden nap lement a tópartra, és úszkáltak, legeltek, játszadoztak a réten.

Egy napon, amikor a tópartra értek, különös madarakat láttak meg a vízben. Olyanok voltak, mint ők, de nem hófehérek, hanem szép szürke tolluk volt, és sokkal nagyobbak voltak, mint a Liba mama.

– Mami, ők milyen madarak? – kérdezte Márton kíváncsian.

– Ők vadludak – válaszolta a mamájuk – nem a baromfiudvarban laknak, mint mi, hanem a tó melletti nádasban, de ha nagyon hideg a tél, akkor elrepülnek Afrikába. Márton nem tudta, mit jelent, hogy tél, hideg, repülés és Afrika, de nem kérdezősködött tovább. Legelészett és kergette a rovarokat a réten. Egyszer csak nagy zajt hallott, és a tó felé nézett. A vadludak hangos gágogással felemelkedtek a tó vizéről, és elrepültek. Márton csodálattal nézte őket, ahogy egyre magasabbra és magasabbra szállnak, és eltűnnek az erdő felett.

– Ó, de jó dolog lehet a repülés! Mami, ugye majd mi is megtanulunk repülni? –

– Nem kicsim, a házi ludak sajnos nem tudnak repülni. Mi csak sétálgatni, szaladni, és úszni tudunk–

– Milyen kár, hogy nem vagyunk vadludak – gondolkodott el Márton.

Másnap, amikor kimentek a tóhoz, újra ott voltak a vadludak. Márton elbűvölve nézte őket, és várta, hogy vajon felszállnak-e? Nem is kellett sokat várnia, a hatalmas madarak hamarosan hangos gágogással szálltak fel a tó vizéről.

– Milyen szépen repülnek – mondta magában – megpróbálom, hátha mégis sikerül nekem is.

Azzal felmászott egy vakondtúrás tetejére, kiterjesztette apró szárnyait és elrugaszkodott. Sajnos azzal a lendülettel le is pottyant a fűbe. Még egyszer felmászott, még nagyobb lendületet vett, kitárta a szárnyait, de újra a vakondtúrás mellé esett.

– Az úszás is csak harmadikra sikerült, próbálkozzunk még egyszer – motyogta maga elé a kisliba. Újra megmászta a vakondtúrást, széttárta a szárnyait, és elrugaszkodott. Sajnos megint a földre pottyant, közel a vakondtúráshoz.

– Hát ez nem sikerül. Igaza volt a maminak, mi nem tudunk repülni – gondolta szomorúan.

A tó melletti nádas szélén négy vadliba figyelte, ahogy a Márton a repüléssel próbálkozik.

Összedugták a fejüket, halkan beszéltek valamiről, majd odasétáltak Mártonhoz.

– Hallod-e te kisliba, láttuk, hogy próbálkoztál a repüléssel, de nem sikerült. Ha szeretnél repülni, felülhetsz valamelyikünk hátára, és elviszünk repülni. Mit szólsz hozzá, lenne kedved? – kérdezte az egyik vadliba.

– Márton előbb kicsit megijedt a libáktól, aztán csodálkozott, utána pedig felcsillanó szemekkel válaszolt:

– Igen, lenne kedvem, nagyon örülnék neki! – mondta illedelmesen, majd elgondolkodott – Jöhetnének esetleg a testvérkéim is repülni? – kérdezte bátortalanul.

– Hát persze hogy jöhetnek – gágogtak a vadludak – gyertek, gyorsan másszatok fel a hátunkra. A kislibák, akik eddig a fűben ülve figyelték az eseményeket, odaszaladtak a vadludakhoz, és felmásztak a hatalmas madarak hátára. A négy vadliba ekkor egymás mellé állt, majd a legidősebb liba vezényszavára a levegőbe emelkedtek.

Lassan repültek, és nem is szálltak magasra, nehogy megijedjenek a kislibák. Ó nekik eszük ágában sem volt megijedni, vidáman tekingettek jobbra-balra, majd hangos gágogásba kezdtek:

– Mami, mami nézd, repülünk! Mami, repülni csuda jó! Mami, jövünk vissza hamarosan! – így kiabáltak le a mamájuknak, aki büszkén nézte, milyen ügyesek és bátrak a kislibái.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére