Jelenlegi hely

Márton-napi mese

Márton-nap alkalmából oldalunkon is elolvashatjátok Skolik Ágnes: Repülő kislibák című alkotását.

                              

Skolik Ágnes: Repülő kislibák
 

Liba mama a baromfiudvar mellett, egy kis házikóban lakott. Itt volt a fészke, a fészekben pedig négy pici tollgombolyag pihegett. A kislibák ma reggel bújtak ki a tojásból, fáradtak, gyengék voltak még.

Liba mama óvatosan helyezkedett a fészekben, nehogy rátaposson valamelyik kislibára.

Később, amikor már melegen sütött a nap, így szólt kicsinyeihez:

– Gyertek libuskáim, megmutatom nektek a világot! – Azzal kilépett az ólból, és megvárta, amíg a kislibák is kibukdácsolnak a fészekből, majd libasorban lépegetve, elindultak a baromfiudvar felé.

A baromfiudvar lakói kíváncsian méregették a kis tollas jószágokat, akik szaporán igyekeztek a mamájuk után. Kicsit féltek a hatalmasra nőtt libáktól, és a kakasoktól, tyúkoktól is. Egy rövid séta után visszamentek a kis házikóba, ettek-ittak, majd visszabújtak a fészekbe. Liba mama is felült a fészekbe, és így gágogott:

– Aludjatok gyorsan, mert holnap fárasztó napunk lesz. Elmegyünk a tóhoz! –

Másnap reggel a kislibák izgatottan várták, hogy induljanak a kirándulásra. Reggeli után el is indultak, és nem is kellett sokat gyalogolni, mert a tavacska a baromfiudvar mögött volt.

A tó partjára érve Liba mama így szólt a kislibákhoz:

– A libák nem csak sétálgatni tudnak, hanem úszni is. Megmutatom, hogyan kell, csináljátok utánam! Ezzel besétált a vízbe, lépett egyet-kettőt, majd ahol már mélyebb volt a víz, kalimpálni kezdett a lábaival, és lassan beljebb úszott a tóba. Aztán megállt, visszafordult, és hívogatni kezdte a kicsinyeit:

– Gyertek, gyertek libuskák,

kövessétek a mamát! –

Három kisliba egymás után besétált a tóba, és úszni kezdtek a mamájuk felé. A negyedik libuskának viszont nem akaródzott utánuk menni. Belelépett a vízbe, de rögtön vissza is húzta a lábát.

– Ez a valami hideg. Nem szeretem – gondolta magában.

– Márton ne félj, gyere te is, lépj bele a vízbe, ahogy a testvéreid! – szólt Liba mama.

Márton újra belenyújtotta lábacskáját a vízbe.

– Még mindig hideg. Nem szeretem – gondolta szomorúan, és nézte, ahogy a testvére vidáman lubickoltak a vízben. Harmadjára is próbálkozott. Előbb a jobb, aztán a bal lábával lépett a vízbe.

– Gyere Márton, ne félj! – hívogatták ekkor már a testvérei is. Egyet lépett befelé, aztán még egyet, és még egyet.

– Jaj! Itt már mély a víz, és nem ér le a lába!

– Ki akarok menni! Vissza akarok menni a partra! – kiabálta, és közben kapálózott a lábával. Minél inkább kapálózott, annál inkább nem ért le a lába, és egyszer csak azt vette észre, hogy úszik! Úgy, mint a testvérei, és úgy mint a mamája! Ettől nagyon boldog lett, még jobban kapálózott, és hamarosan oda is úszott a testvéreihez, és a mamájához. Liba mama nagyon megdicsérte Mártont, és persze a testvéreit is, mert nagyon ügyesek voltak.

– Lassan ideje befejezni az úszkálást, és hazatotyogni – mondta, és úszni kezdett a part felé.

A kislibák, ahogy a földön, a vízben is libasorban követték.

A libacsalád ezentúl minden nap lement a tópartra, és úszkáltak, legeltek, játszadoztak a réten.

Egy napon, amikor a tópartra értek, különös madarakat láttak meg a vízben. Olyanok voltak, mint ők, de nem hófehérek, hanem szép szürke tolluk volt, és sokkal nagyobbak voltak, mint a Liba mama.

– Mami, ők milyen madarak? – kérdezte Márton kíváncsian.

– Ők vadludak – válaszolta a mamájuk – nem a baromfiudvarban laknak, mint mi, hanem a tó melletti nádasban, de ha nagyon hideg a tél, akkor elrepülnek Afrikába. Márton nem tudta, mit jelent, hogy tél, hideg, repülés és Afrika, de nem kérdezősködött tovább. Legelészett és kergette a rovarokat a réten. Egyszer csak nagy zajt hallott, és a tó felé nézett. A vadludak hangos gágogással felemelkedtek a tó vizéről, és elrepültek. Márton csodálattal nézte őket, ahogy egyre magasabbra és magasabbra szállnak, és eltűnnek az erdő felett.

– Ó, de jó dolog lehet a repülés! Mami, ugye majd mi is megtanulunk repülni? –

– Nem kicsim, a házi ludak sajnos nem tudnak repülni. Mi csak sétálgatni, szaladni, és úszni tudunk–

– Milyen kár, hogy nem vagyunk vadludak – gondolkodott el Márton.

Másnap, amikor kimentek a tóhoz, újra ott voltak a vadludak. Márton elbűvölve nézte őket, és várta, hogy vajon felszállnak-e? Nem is kellett sokat várnia, a hatalmas madarak hamarosan hangos gágogással szálltak fel a tó vizéről.

– Milyen szépen repülnek – mondta magában – megpróbálom, hátha mégis sikerül nekem is.

Azzal felmászott egy vakondtúrás tetejére, kiterjesztette apró szárnyait és elrugaszkodott. Sajnos azzal a lendülettel le is pottyant a fűbe. Még egyszer felmászott, még nagyobb lendületet vett, kitárta a szárnyait, de újra a vakondtúrás mellé esett.

– Az úszás is csak harmadikra sikerült, próbálkozzunk még egyszer – motyogta maga elé a kisliba. Újra megmászta a vakondtúrást, széttárta a szárnyait, és elrugaszkodott. Sajnos megint a földre pottyant, közel a vakondtúráshoz.

– Hát ez nem sikerül. Igaza volt a maminak, mi nem tudunk repülni – gondolta szomorúan.

A tó melletti nádas szélén négy vadliba figyelte, ahogy a Márton a repüléssel próbálkozik.

Összedugták a fejüket, halkan beszéltek valamiről, majd odasétáltak Mártonhoz.

– Hallod-e te kisliba, láttuk, hogy próbálkoztál a repüléssel, de nem sikerült. Ha szeretnél repülni, felülhetsz valamelyikünk hátára, és elviszünk repülni. Mit szólsz hozzá, lenne kedved? – kérdezte az egyik vadliba.

– Márton előbb kicsit megijedt a libáktól, aztán csodálkozott, utána pedig felcsillanó szemekkel válaszolt:

– Igen, lenne kedvem, nagyon örülnék neki! – mondta illedelmesen, majd elgondolkodott – Jöhetnének esetleg a testvérkéim is repülni? – kérdezte bátortalanul.

– Hát persze hogy jöhetnek – gágogtak a vadludak – gyertek, gyorsan másszatok fel a hátunkra. A kislibák, akik eddig a fűben ülve figyelték az eseményeket, odaszaladtak a vadludakhoz, és felmásztak a hatalmas madarak hátára. A négy vadliba ekkor egymás mellé állt, majd a legidősebb liba vezényszavára a levegőbe emelkedtek.

Lassan repültek, és nem is szálltak magasra, nehogy megijedjenek a kislibák. Ó nekik eszük ágában sem volt megijedni, vidáman tekingettek jobbra-balra, majd hangos gágogásba kezdtek:

– Mami, mami nézd, repülünk! Mami, repülni csuda jó! Mami, jövünk vissza hamarosan! – így kiabáltak le a mamájuknak, aki büszkén nézte, milyen ügyesek és bátrak a kislibái.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Ingerlékeny, türelmetlen, túl van pörögve? És tessék mondani, hogy aludt?

Ingerlékeny, türelmetlen, túl van pörögve? És tessék mondani, hogy aludt?

Egyre több ismerősöm említi, hogy nem alszik jól, fáradt, türelmetlenebb, rosszabbul koncentrál, nem halad olyan gyorsan a napi feladatokkal. Ijesztőbb, hogy tinédzser gyerekeim ugyanezzel küzdenek időnként.
Ugrás az oldal tetejére