Jelenlegi hely

Ősbemutató a zalaegerszegi Griff Bábszínházban

A Griff Bábszínház felkérésére Szívós Károly Blattner Géza-díjas művész bábszínpadra állította A bagoly, aki félt a sötétben című mesét. A bábjáték ősbemutatója március 6-án lesz Zalaegerszegen.

A bábjáték alapjául Jill Tomison angol író mesekönyve szolgál. A népszerű gyermekkötetet 1968-ban adták ki először magyar nyelven, majd 2012-ben Demény Eszter fordításában a Pozsonyi Pagony kiadó gondozásában jelent meg - idézte fel a bábszínház igazgatója.

A darabválasztást indokolva Szűcs István rámutatott, hogy a gyermekek sokkal könnyebben, előítéletek nélkül tudnak azonosulni az állatmesékkel, a történetben szereplők tulajdonságaival.

Jill Tomison meséje a bennünket körülvevő mikrokörnyezetről, időszerű alapproblémáról szól - mondta el Szívós Károly az MTI-nek. Ebben a történetben a gyermekek számára az a legfontosabb kérdés, hogy miért éppen a bagoly fél a sötétben. Az egymást követő páros jelenetekben a kisbagoly különböző személyekkel ismerkedik meg: a cserkészfiúval, a festőnővel, az öreg nénivel, a teleszkópos férfival. Valamennyi szereplőnek személyes tapasztalata van a sötétségről, így tudnak segíteni a kisbagolynak és végül megértetik vele azt is, hogy miért nem kell félni a sötétségtől - magyarázta a rendező.

A meséhez illő környezetet Orosz Klaudia báb- és díszlettervező könnyen mozdítható elemekből - fákból, bokrokból - teremtette meg. A bábok hátulról mozgatható figurák, képesek repülni, az élőszereplős megoldás - a bábok arcát a ruhabábba bújtatott bábszínészek adják - pedig a történet kicsit groteszk, meseszerű jellegét hangsúlyozza - fejtette ki Szívós Károly.

Beszélt arról is, hogy Nyitrai László zeneszerző nem szokványos zenét írt a történethez: az effekt-, hangulatszerű zenét különböző hangszereken - a hegedűtől a ritmus hangszereken át a harmonikáig - szólaltatják meg.

A bábszínházi produkcióhoz - a Kisbagoly szerepét játszó - Balázs László animációs filmet is készített, a háttérben vetített videó mintegy illusztrációként kíséri végig a történetet.

A további szerepeket a zalaegerszegi ősbemutatón B. Szolnok Ágnes, Báthory Gábor, Nagy Karina és Szilinyi Arnold játssza.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére