Lencz Erzsébet a négy saját – azóta már nagykorú – gyermeke mellett két kiskorú lányt, valamint egy azóta már nagykorút nevel. A legnagyobb, Tibor elmúlt 21 éves, nem tanult tovább, így hivatalosan már nincs szüksége nevelőszülőre, de ugyanúgy tartják a kapcsolatot, mint tizenöt évig. A fiatalember épp beszélgetésünkkor érkezett haza, így egy pillanatnyi szünetet tartunk, mert egy puszi bizony jár Tibornak, aki hatévesen költözött Erzsébethez.
A kórházból a nevelőotthonba, majd ide kerülő Viktóriát tizennégy, a saját családjából érkező Júliát öt éve neveli Erzsébet. Lapunknak elmondta: minden gyereknek saját élete, saját tragédiája van, de az a szerencse, hogy fiatalon kerültek hozzá.
Kifejtette: sokan tartanak kutyát, macskát, holott egy gyermek is nevelkedhetne náluk, több száz apróság vár arra, hogy egy igazi családba kerüljön. – Nálunk úgy élnek ezek a gyerekek, mintha a sajátjaim lennének, nincs megkülönböztetés – tette hozzá.
– Soha nem leszek magányos, akkor sem, ha kirepül innen az összes gyerek – vélte Erzsébet, akinek öt unokája van. – A legidősebb gyerekem itt él Keszthelyen, a három unokámmal együtt rendszeresen átugranak. Tibor függetlenné válásával elgondolkodtam, hogy talán még egy gyermeknek otthont, családot tudok adni, de jelenleg nagyon leköt a közelmúltban vállalt munkám.
Erzsébet szerint igaz, hogy vannak elvárások, vannak procedúrák, amelyeket végig kell járni, de ha megvan a szándék, egyenes út vezet a cél, a nevelőszülővé válás felé.
A cikk itt folytatódik!