Jelenlegi hely

Megrendezik az első Kanizsai Pünkösdölőt

A pünkösdi ünnepkör hagyományait, a régi népszokásokat elevenítik fel május 24-én Nagykanizsán: az első Kanizsai Pünkösdölőt a belvárosban, több helyszínen rendezik meg. 

A néptáncosok, népdalkörök, hagyományőrző csoportok felvonulása pünkösd vasárnapján, a délutáni órákban indul el az Erzsébet térről. A dalos pünkösdi menet az Erzsébet téren, a Deák téren és a Széchenyi téren ad rövid műsort, a produkciók résztvevőit a város és az egyház vezetői fogadják és köszöntik - mondta el a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója az MTI-nek.

Kovácsné Mikola Mária szólt arról is, hogy a pünkösdi hangulatot idéző, népi kulturális bemutatók sora a két szabadtéri színpadon folytatódik: fellépnek a Kanizsai Horvát Tamburások, a Zalagyöngye Táncegyüttes, az Árvácska Dalkör, a bajcsai Rezedák Hagyományőrző Dalkör, valamint a Kanizsa Táncegyüttes. A műsor zárásaként a szerb Boban Markovic Orkestar zenészei adnak koncertet.

A program kirakodóvásárral, kézműves játszóházzal, játékparkkal egészül ki és a látogatók kipróbálhatják a népi körhintázást is.

Az első Kanizsai Pünkösdölő májusfa-kitáncolással és utcabállal fejeződik be: a 18 méter magas lucfenyőt - a Zalaerdő Zrt. ajándékát - a hagyományokhoz híven május elsejére virradó éjszaka állították fel a művelődési ház melletti füves területen.

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére