Vagy legalábbis a Winnicott-i értelemben vett „elég jó” anya. És itt jön a kérdés: de hogyan? Hogyan teszem a legjobbat a gyermekemnek, családomnak és magamnak? Létezik erre jó felelet?
Hozzá lehet jutni különböző gyermeknevelési tanácsokat nyújtó kiadványokhoz. A szülő jóformán azt sem tudja, merre kapjon. De van egy nagy szerencse. Az ember valahogyan érzi, hogy mi a legjobb a gyermek és az ő számára. Ehhez nem árt az sem, ha kellő önismerettel bír a személy. Ha tudja, honnan jön, milyen családi történetből. Mindenki a saját bőrén tapasztalta, hogy melyek azok az erények és jó példák, amiket otthonról hozott és melyek azok a hibák, amelyeket ő már nem szeretne elkövetni.
Az alábbiakban ismertetem Dr. Sears alapján a kötődő nevelés eszközeit. Mikor először hallottam ezt a szóhasználatot, hogy „kötődő nevelés”, kissé fölkaptam a fejemet, hiszen a kötődés egy ösztönösen létrejövő kapcsolat és nem kell ehhez semmilyen elmélet. Hiszen az „elég jó” anya és gyermek magától értetődően tudja, hogy mit hogyan kell, mi a jó, mi szolgálja az egészséges kötődés létrejöttét kettőjük között. De azt gondolom érdemes mindenkinek végiggondolnia, hogy az alább ismertetett eszközök, prioritások kinek mennyire életszerűek, szimpatikusak és fontosak.
A kötődő nevelés nem új keletű dolog. Több tekintetben visszatérés őseink viselkedési formáihoz. Az elmúlt években a kötődő viselkedést alaposan tanulmányozták a pszichológusok és gyermekfejlődés kutatók. Ez az ismeretanyag jelentős támpontot nyújt a gyermekek optimális fejlődése szempontjából. Segítőrendszert ad a szoros szülő-gyermek kapcsolat kialakításához és ápolásához.
A stabilabb és szorosabb kötődés eszközei:
1. Szoros fizikai kapcsolat a gyermek születésétől kezdve
A szoros testi kapcsolat a gondozó személlyel már a születéstől kezdve nagyon fontos. Lényeges a szülés utáni első órában is (az anya megismeri a baba illatát, a gyermek pedig az anyáét, az ismerős szívdobbanás stresszoldó szerepe), de fontos, hogy később is sokszor legyen módja a gyermeknek az anyával való közvetlen érintkezésre. Így például jó, ha többször helyezzük magunkra, a csupasz bőrünkre a dedet.
Sok kórházban és bizonyos körülmények között az első órákban az anya és gyermeke külön van elhelyezve. Nem történik semmilyen fatális dolog ebben az esetben sem, de ha szem előtt tartjuk ezt a törekvést, akkor a kötődés kialakulásának folyamata könnyebb mederben fog zajlani akár a későbbiekben is.
2. Szoptatás
A szoptatás a legjobb és legtermészetesebb módja annak, hogy kielégítsük a csecsemő táplálkozási és érzelmi szükségleteit. Létezik olyan szituáció, mikor nincs mód vagy lehetőség, esetleg képesség a szoptatásra, ilyenkor a cumisüvegből való táplálás során mutatott magatartás is jelentősen elősegíti a kötődés kialakulását. (testkontaktus, szemkontaktus, illatok, tapintás)
3. Babahordozás
Fontos, hogy a gyermek hordozása, akár valamely megfelelő babahordozó eszközzel (pl. hordozókendő), vagy csak karban, de a szülő és a gyermek mindennapi részévé váljon. Ezzel a szeparáció minimálisra van csökkentve, a gyermek biztonságérzete nő és érzelmi élete kiegyensúlyozottabban fejlődik. Elősegíti a gyermek és a gondozó kölcsönös egymásra hangolódását, a kötődés kialakulását.
A gyermekeknek (legfőképp az első hónapokban) intenzív testközelségre van szükségük. Ismerős érzés neki a meleg, meghitt kis kuckó a gondozón, ahova belefészkelve magát az anyaméh biztonságot nyújtó miliője hozható elő. Ha a gyermek választ kap jelzéseire, igényeire, megtanulja, hogy számíthat ránk, kialakul benne a bizalom és a biztonságos kötődés. Tapasztalat, hogy a hordozott gyermekek nyugodtabbak, kevesebbet sírnak.
4. Aludjunk elérhető közelségben gyermekünkkel
Az együttalvás sok esetben természetes módon alakul ki, és megnyugtató érzés a szülőnek és gyermeknek is. Biztonságérzetet ad mindkét félnek, ha hallják egymás hangjait, közelről érzik egymás ritmusát, illatát. Azonban egyénre szabott, hogy kinek mennyire esik jól az együttalvás.
Van, mikor ez zavaró mindkét, vagy egyik félnek. Csak akkor jó, ha ezt a család valamennyi érintett tagja (szülők és a gyerekek) ezt szeretné. A házaspári kapcsolati egyensúlyra ebből a szempontból is oda kell figyelni.
5. A gyermeksírás mindig közöl valamit, és oda kell rá figyelni
A gyermek sírását kommunikációs eszköznek tekintsük és ne manipulációs kísérletnek. Érezze a gyermek, hogy a szülő figyel rá, reagál a jelzéseire, a sírásra.
Ha a gyermek tapasztalata a világról az, hogy hiába sír, nem történik semmi, igényeit nem elégítik ki, akkor azt tanulja meg, hogy ő erre nem érdemes. És egy idő után felhagy minden próbálkozással. Ez negatív hatással van a személyiségfejlődésre. Reagálni kell a gyermek jelzéseire, ami a korai életszakaszban főként a sírásra korlátozódik.
6. A gyermeket ne tréningezni akarjuk
Bizonyos gyermeknevelési megközelítések gyakorlatilag a gyermek szülőhöz való szoktatásához adnak tanácsokat. Ha ez kölcsönösségen alapul, akkor nem probléma, de ha a gyermek szempontjai háttérbe kerülnek, akkor nem javasolt ezeket követni.
7. Egyensúly
Fontos a családi rendszerben, hogy mindenki megtalálja benne a helyét és mindenki otthon érezhesse magát. Ehhez bizonyos korlátokat is létre kell hozni és tudni kell nemet mondani is a megfelelő személynek a megfelelő időben.
Azt gondolom, ha valaki elgondolkozik a fentebb leírt nevelési módszerekről, eszközökről, akkor ki tudja alakítani személyes véleményét azokról és hozzá tud tenni az egyéni nevelési elképzeléseihez. Ahhoz a személyes és sajátos módhoz, ahogyan ő megéli az „elég jó anyaságot”.
Szerző: Goldmann-né Fehér Hajnalka
gyermekpszichológus
Felhasznált irodalom:
www.askdrsears.com
