Jelenlegi hely

Módosul a bölcsődék működése

A gyermekek védelméről szóló 1997-es törvényt kiegészítő minisztériumi rendelet módosítja a bölcsődék működését, és azt szabályozza újra, hogyan is lehet bölcsődét üzemeltetni.

A most módosított szabály értelmében, ha az önkormányzat nem működtet bölcsődét egy településen, mostantól minden év március 1-ig felhívást kell közzétenni, hogy a szülők igényelnek-e napközbeni ellátást, illetve köteles a helyhatóság minden év márciusában megvizsgálni azt is, hogy a településen élő három évnél fiatalabb gyermekek száma meghaladja-e a 40 főt.

Újdonság a bölcsődékkel kapcsolatban még, hogy a napközbeni ellátás minimum időtartama 4 óra, maximális időtartama pedig napi 16 óra lehet. Ráadásul ezt nyáron is fenn kell tartani, és nyári zárva tartásként legfeljebb öt hetes időtartamot határozhat meg a fenntartó. A nyitva-tartás időtartamán túl is lehet igényelni a gyermekek felügyeletét úgynevezett ügyeleti időben. Ezért viszont már külön díj kérhető a szülőktől, és időtartama nem haladhatja meg a napi három órát, illetve nem tarthat este 19 óra után. Az ilyen ügyeletek idején elvileg egyetlen nevelő, és egy dajka is elég, de ha a 12-nél több gyermekről van szó, akkor már két kisgyermeknevelőre van szükség.

A bölcsődékben dolgozó dajkákra vonatkozó új szabály, hogy csak bölcsődei dajka végzettséggel dolgozhatnak, ugyanakkor a napi munkaidejük nem lépheti túl a 8 órát, vagyis ha ennél hosszabb ideig tart nyitva az intézmény, két műszakos munkarendet kell bevezetni. A dajkáknak pedig az új szabály értelmében munkaruha jár, ahogy a nevelőknek és az intézményvezetőnek is.

A GYERMEKEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSÁNAK, KÜLÖNÖSEN A 3 ÉVEN ALULI GYERMEKEK RENDSZERÉNEK ÁTALAKÍTÁSA 2017. JANUÁR 1-TŐL:

BÖLCSŐDE

  • Intézményi kereteken belül biztosítja a gyermekek napközbeni felügyeletét, ellátását.
  • Ellátható gyermekek életkora: 20 hetes kortól 3 éves korig.
  • Ellátható gyermekek száma: egy bölcsődei csoportban 12-14 fő látható el.
  • Egy bölcsődei csoportban 2 fő szakképzett kisgyermeknevelő biztosítja a nevelés-gondozás feltételeinek megvalósulását és az ő munkájukat sígíti 1 fő nevelési dajka.
  • A bölcsőde sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását is biztosítja.
  • Bölcsődét önkormányzati, egyházi, és civil fenntartó is létrehozhatja.

MINI BÖLCSŐDE

  • Elsősorban kisebb településeken, akár az óvoda épületében is létrehozható, szintén intézményi keretek között.
  • Ellátható gyermekek életkora: 20 hetes kortól 3 éves korig.

  • Ellátható gyermekek száma: egy mini bölcsődei csoportban legfeljebb 7 fő, vagy ha valamennyi gyermek betöltötte a második életévét, 8 fő látható el.

  • A mini bölcsődei csoportban 1 fő szakképzett kisgyermeknevelő és

    1 fő nevelési dajka

    biztosítja a nevelés-gondozás feltételeinek megvalósulását.

  • A mini bölcsőde sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását is biztosíthatja.
  • Mini bölcsődét önkormányzati, egyházi, és nem állami (civil) fenntartó is létrehozhat.

MUNKAHELYI BÖLCSŐDE

  • Munkahelyi bölcsődét már egyszerűbb feltételek mellett nem intézményi kereteken belül, a munkahelyen lehet létrehozni, vagy a foglalkoztató tulajdonában lévő ingatlanban vagy az általa bérelt ingatlanban.
  • Ellátható gyermekek életkora: 20 hetes kortól 3 éves korig.

  • Ellátható gyermekek száma: egy munkahelyi bölcsődei csoportban legfeljebb 7 fő látható el.

  • A munkahelyi bölcsődében ellátást egy 100 órás tanfolyami képzést elsajátított személy vagy

    1 fő szakképzett kisgyermeknevelő biztosíthat. Ha ötnél több gyermek ellátása történik, szükséges 1 fő segítő személy alkalmazása is.

  • A munkahelyi bölcsődében sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása is történhet.

  • Munkahelyi bölcsődét csak munkáltató, foglalkoztató hozhat létre.

CSALÁDI BÖLCSŐDE

  • Családi bölcsőde egy családias jellegű szolgáltatás, melyet jellegénél fogva elsősorban a szolgáltatást nyújtó saját otthonában, vagy más, e célra kialakított helyiségben lehet létrehozni.
  • Ellátható gyermekek életkora: 20 hetes kortól 3 éves korig.
  • Ellátható gyermekek száma: egy családi bölcsődében legfeljebb 5 fő látható el.

  • A családi bölcsődében ellátást egy 100 órás tanfolyami képzést elsajátított személy vagy

    1 fő szakképzett kisgyermeknevelő biztosíthat. Ha ötnél több gyermek ellátása történik, szükséges 1 fő segítő személy alkalmazása is.

  • A családi bölcsődében ellátható sajátos nevelési igényű gyermekek is.

  • Családi bölcsődét alapvetően nem állami (civil), egyházi fenntartó hozhat létre, de nem kizárt az önkormányzati fenntartó sem.

NAPKÖZBENI GYERMEKFELÜGYELET

  • A napközbeni gyermekfelügyelet létrehozható akár a szolgáltatást biztosító saját otthonában, vagy bérelt ingatlanban, vagy munkahelyen, de bizonyos esetekben a szülő, törvényes képviselő otthonában is biztosítható a szolgáltatás.
  • Ellátható gyermekek életkora: 20 hetes kortól 3 éves korig.
  • Ellátható gyermekek száma: egy családi bölcsődében legfeljebb 5 fő látható el.

  • A családi bölcsődében ellátást egy 100 órás tanfolyami képzést elsajátított személy vagy

    1 fő szakképzett kisgyermeknevelő biztosíthat. Ha ötnél több gyermek ellátása történik, szükséges 1 fő segítő személy alkalmazása is.

  • A családi bölcsődében ellátható sajátos nevelési igényű gyermekek is.

  • Családi bölcsődét alapvetően nem állami (civil), egyházi fenntartó hozhat létre, de nem kizárt az önkormányzati fenntartó sem.

A rendelet ugyan nem változtat az alapvető csoportlétszámokon, vagyis egy csoportba 12 gyermek járhat. Annyi mégis változott, hogy amennyiben a csoportba egynél több sajátos nevelési igényű gyermek jár, akkor a csoport létszáma nem haladhatja meg a nyolcat. A szaktárca újraszabályozta az úgynevezett mini bölcsődékre vonatkozó szabályokat is. Eszerint az ilyen intézményekben egy csoportban legfeljebb nyolc gyermek gondozható, illetve hét, ha a csoportban van olyan gyermek, aki nem töltötte még be a második életévét, vagy sajátos nevelést igénylő gyermek. Miközben a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek étkeztetésére a közétkeztetési szabályok vonatkoznak, ha a gyermek saját otthonban működtetett, úgynevezett családi bölcsődébe jár, akkor az ott biztosított étkezések családi étkezésnek minősülnek.

A módosítás foglalkozik a bölcsődék elhelyezésével, és környezetükkel kapcsolatos minimális elvárásokkal is. Így például azzal, hogy ha a bölcsőde óvodaként is működő intézményi épületben működik, a három évnél fiatalabb gyermekek számára az udvaron elkülönített játszórészt kell kialakítani.A rendelet ezek mellet pontosítja a bölcsődei gyermeknevelési feladatokat ellátók iránti végzettségbeli követelményeket, és az általuk végzett szakmai, pedagógiai programok részleteit, valamint azt, hogy a bölcsődei ellátáshoz milyen eszközök és felszerelések megléte szükséges.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére