Jelenlegi hely

Egy világpremier emlékezete: 25 éve együtt Debrecenben a Munkácsy Trilógia

A 2020-as év az évfordulók éve a debreceni Déri Múzeumban: 90 éve nyitotta meg kapuit az intézmény, 25 éve láthatóak együtt a Munkácsy Trilógia darabjai. Különleges programokkal ünnepel a Múzeum.

Évfordulók éve

Az idei esztendő a Déri Múzeum életében a kerek évfordulók ideje. A gyűjtemény éppen 90 éve, 1930. május 25-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Munkácsy Mihály Ecce Homo című hatalmas festménye – magáról a műről elnevezett teremben – ettől naptól látható a városban.

A mű sok évtizedes közönségsikere indította el Sz. Kürti Katalin kutatói munkáját. A művészettörténész az alkotás keletkezés- és sikertörténetének feltárása és közreadása után a nyolcvanas években a további két festmény helyének felkutatására is vállalkozott.

A Golgota tulajdonosa ismert volt. A képet 1887-ben a festő műkereskedőjétől John Wanamaker, majd annak örököseitől 1988-ban Julian Beck vásárolta meg. Hazánk Oktatás- és Művelődésügyi Minisztériumának segítségével a mű 1991-ben érkezett Budapestre, majd 1993. augusztus 20-án az Ecce Homo-val együtt állították ki Debrecenben.

Amit még Munkácsy sem látott

Egy kutató életében különösen nagy pillanat, amikor kitartó munkájának eredményeként előkerül egy korábban ismeretlen helyen rejtőző alkotás. Ez történt a Krisztus-képek első darabja esetében is, hiszen a Krisztus Pilátus előtt című alkotásra véletlenül talált rá a debreceni kapcsolatokkal bíró Forbáth Péter orvosprofeszor. A Torontóban élő szívsebész a város operaházi próbatermében bukkant Munkácsy legsikeresebb alkotására.

Sz. Kürti Katalin művészettörténész és a Déri Múzeumot ekkor vezető Gazda László közreműködésével 1995 februárjában meg is érkezett Debrecenbe a Joseph Tanenbaum műgyűjtő tulajdonában lévő festmény. Bár a Golgotához képest jó állapotban volt, a 104 éves alkotás tisztításra szorult.

A múzeum akkori igazgatója, Selmeczi László ezért Szentkirályi Miklós restaurátor és munkatársai segítségét kérte. A felújított festményt, valamint a másik két remekművet a nagyközönség 1995. augusztus 25-én láthatta együtt először. Ebben az élményben maga a festő sohasem részesülhetett...

Munkácsy Mihály a műtermében (rézkarc)

Az óriási érdeklődés mellett bemutatott művek csak 2001-ig voltak együtt láthatók, ekkor a kanadai tulajdonos, Joseph Tanenbaum hazájának ajándékozta a Krisztus Pilátus előtt-et. A megajándékozott város Hamilton volt, amelynek Városi Galériája 2002 és 2015 között többször kölcsönadta a művet a Déri Múzeumnak, bérleti díj ellenében. Végül a Magyar Nemzeti Bank Értéktárprogram keretében rendeződött a festmény tulajdonjoga, és ötévente meghosszabbítható tartós letétként látható jelenleg is a Munkácsy Teremben.

A Golgotában 1993. augusztus 20. óta gyönyörködhetnek a Déri Múzeum látogatói. A művet kölcsönző tulajdonos Julian Beck volt, tőle 2004-ben Pákh Imre, a műgyűjtőtől pedig a magyar kormány vásárolta meg 2018 decemberében. Kezelési jogát 2019. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján adták át ünnepélyesen a Déri Múzeumnak. Az alkotás jelenleg a múzeum képzőművészeti gyűjteményének legértékesebb darabja.

Születésnapi ajándék egy 175 éves művésznek

Egy művész emlékét többféle módon lehet életben tartani az év minden napján, előadásokkal, kiállításokkal, kötetekkel. A Magyar Állam és Debrecen méltó módon emlékezett meg a festő 175. születésnapjáról 2019- ben, amikor a Krisztus-képek sorsát végleg rendezte. A művész mindenkori óhaját teljesítve, több mint száz év után a Trilógia otthona Magyarország lett.

Munkácsy Mihály (1844 - 1900)

Miért tetszik egy 110 éves kép a mai tizenéveseknek?

A napjainkra Debrecen város emblematikus műveivé vált festmények 25 éve várják a hazai és külföldről érkező látogatókat. Népszerűségük töretlen, egyetemes mondanivalójuk számos korosztályt megérint.

A siker okát Bakó Zsuzsanna művészettörténész a következőképpen fogalmazta meg:

„A művek már-már vallásos sugárzásának titka, hogy Munkácsy tapintható közelségbe hozta a Megváltót, s a szemlélő közönséget bevonta a krisztusi szenvedéstörténetbe. Egy olyan modern Krisztus-képet teremtett, amely a modern, egyre kifinomultabb ingereket kereső ember igényeire volt szabva. Egyszerre nyújtott tehát vallásos élményt és szellemi élvezetet. Korunkban, amikor a vizuális művészet technikai lehetőségei erőteljesen kitágultak, még mindig lenyűgöző hatást gyakorolnak a képek a befogadóra.”

Jubileumi programok

2020. augusztus 25. (kedd) 14.00 órától
Déri Múzeum, Díszterem (Debrecen, Déri tér 1.)
25 éve együtt a Munkácsy-trilógia
Fodor Éva Irén művészettörténész köszönti a jubileumi megemlékezés résztvevőit a Munkácsy Teremben

14.20 „Munkácsy 25”
Fodor Éva Irén művészettörténész vetített képes előadása Munkácsy Mihály Krisztus-képei együttes bemutatásának 25. évfordulója alkalmából

15.20 órakor Filmvetítés: „Találkozás” – Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (30 perc)

Rendhagyó fényjáték a Munkácsy Teremben

A fényjáték egyedi megvilágtásba helyezi a hatalmas képeket, kihagyhatatlan élmény. Augusztus 26-30 között minden nap 13.30 és 16.30 órakor. A részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni az 52/322 207 / 139-es melléken lehet.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Déri Múzeum

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!
Ugrás az oldal tetejére